A testedzési módszerekhez hasonlóan rengeteg információ kering a különböző küzdőművészetek viszonyáról, melyekből nehéz leszűrni az igazságot. 

Az előző posztomban utaltam rá, hogy ezeket nem is lehet élesen kategorizálni, mert rengeteg az átfedés köztük. Mindegyik alapja a küzdelem, a másik felett való győzelem valamilyen formában. Azért is nehéz még írni ezekről, mert egy csoporton belül is óriási különbségek lehetnek az egyes stílusok között. Nehéz egy kalap alá venni mondjuk egy tradicionális felfogású hagyományos Kung Fu stílust és egy modern, nyugati szemléletű Kempo iskolát. Holott mindkettő harcművészet... 
Ráadásul ma már egy-egy stílus, irányzat nem kizárólagosan határozza meg, hogy klubszinten milyen oktatás folyik. Van olyan harcművészeti- és olyan küzdősporttal foglalkozó klub is, ahol az önvédelmet helyezik a középpontba. Az sem ritka, ahol a versenytechnikák oktatását hangsúlyozzák, holott ugyanazon stílushoz tartozó klubokról beszélünk. 

közös vonások helyett ezért inkább nézzük azokat a dolgokat, amelyekről általában nem sok szó esik. 

A tanulási folyamatot egy körhöz hasonlítottam, ahol az adott stílusban való elmélyedés függvényében, szinte az összes aspektusát megismerhetjük a küzdelemnek. Tanulhatunk önvédelmet, gyakorolhatjuk a szabad küzdelmet, felkészülhetünk versenyekre, és a tanulási folyamat közben, a testi képességek mellett lelkileg is komolyan fejlődhetünk.

Amatőr szinten általában nem a hatékonysága miatt választunk edzésformát, hanem más szempontok vezérelnek minket. Ilyen lehet az edzőterem megközelíthetősége, az edző személye vagy éppen az ott edző emberek társasága. 
Saját személyiségünk is befolyásoló tényezővel bírhat. A hagyományos harcművészeteket általában a nyugodtabb szemléletű emberek, míg a küzdősportokat a vagányabbak választják nagyobb arányban. Ez teljesen természetes, ha jobban belegondolunk. Van olyan ember, aki tanult mozgás nélkül is jól teljesítene egy kocsmai bunyóban (lásd: Fülig Jimmy by Rejtő) és olyan is van, aki több év gyakorlás ellenére is leblokkolna egy ilyen helyzetben. Ezek hozott dolgok, amit persze lehet fejleszteni, és kell is, de ennek megvannak a maga korlátai.
Ennek egyik fő oka az időfaktor. Önmagához képest mindenki képes fejlődni, de a heti két-három edzés egyszerűen nem mindenkinek elég arra, hogy egyes, személyekre jellemző alap tulajdonságokat számottevően megváltoztasson. Persze az sem mindegy, hogy hány hónap vagy év alatt, és egyáltalán milyen mértékben várunk eredményeket...

Személy szerint (mint Defendo oktató) minden kezdőt arra bíztatok, hogy menjen le több stílus edzéseire is, próbálja ki magát és körültekintően döntsön. Sok hszempontból nem a stílus maga, hanem az oktató személyisége az, ami meghatározza a tanult technikák megfelelő helyét és alkalmazhatóságát. Az edzők felelőssége óriási abban, hogy felvilágosítsák a tanulókat a technikák megfelelő realitásának témakörében. Persze ha az önvédelem a kifejezett cél, akkor olyan helyre menjünk, ahol hangsúlyt fektetnek erre!

 

 

Melyik a leghatékonyabb stílus? Mielőtt ebben a témában elmélyednénk, nézzük meg egy nagyon jó írást erről a témáról (forrás: www.magyarkungfuegyetem.hu)

"Hogyan is lehetne összehasonlítani a stílusokat?
  Rengeteg videót lehet találni az Interneten olyan címekkel, hogy "Karate vs. Krav-Maga", "Muay Thai vs. Old men" stb. Ha ehhez megnézzük a feltöltő nevét (modjuk kravmagarulez vagy muaythainevada...) már sejthetjük is látatlanul az eredményt.
  Ha tényleg össze akarnánk hasonlítani a stílusokat a következőket kéne tennünk:

 
  • több száz főből álló kontrollcsoportokat létrehozni
  • ezeknek pontosan ugyanolyan edzéseket tartani a különböző stílusokból (ugyanannyi edzés lehetőség, ugyanolyan hosszan...)
  • majd különböző helyzetekben a formagyakorlatoktól a full-contact küzdelemig több éven keresztül (5-10 év akár) lemérni a tanulók fejlődését
  Amíg ezeket nem folytatják le, senki sem mondhatja biztosan, hogy A stílus jobb, mint B. Ennek ellenére pár dolgot érdemes megjegyezni.
 
  Az utóbbi években az MMA, a ketrecharc mind-mind új kihívások elé állították a küzdőket és a stílusaikat. A brazil jitsu korai sikereit leszámítva mára egyetlen irányzat sem nevezhető "mindent vivő stílus"-nak. Akik azt szeretnék, hogy bárkivel szembe tudjanak szállni, azoknak tanulniuk kell ütni, rúgni, érteniük kell a földharchoz, nyújtaniuk és erősíteniük kell. 
  Emellett, mivel az MMA esetén versenysportról beszélünk, szinte biztosra vehető, hogy az erősítéshez sokan használnak természetellenes legális és még természetellenesebb illegális szereket is. A tradicionális távol-keleti harcművészetek önmagukban nem vehetik fel a versenyt az ekkora pénzt és edzői kvalitásokat mozgató világgal, így ki kell jelenteni, hogy nem is lehetnek mára a leghatékonyabbak. Továbbá akármelyik stílust is választja az ember, nem feledkezhet meg a saját elhivatottságáról sem: a legendás mesterek, amikor kudarcot vallottak, nem feladták, hanem újraértelmezték, kiegészítették a stílusokat, amelyeket tanultak. Habár ezt nem várhatjuk el egyetlen tanulótól sem, a kungfu, és bármely más mozgásművészet (a balettől a hangszerekig) úgy tanulható a leghatékonyabban, ha a tanár mellett saját magunk is próbáljuk hibáinkat feltárni és azok kiküszöbölésére gyakorlatokat eszelünk ki.
  Az is igaz, hogy a kungfu stílusok szinte mindegyike fegyveres harcmodort oktatott első sorban. Bizonyos dolgok mára anakronisztikussá váltak, pl. kevesen tudják, de a tae-kwon do magas rúgásai közül több azt célozza, hogy a lovon ülő embert kiüsse a nyeregből. A kungfu iskolák nemcsak a hatékony küzdelmet kutatták és tanították, hanem egy kultúra átadását is célul tűzték ki: a tanulónak nem csak hatékonyan, hanem esztétikusan is kell mozognia, magukban kell megtestesíteniük testi és szellemi ideálokat. Röviden a kungfu nem csak egy praktikus önvédelmi kézikönyv, hanem kultúra, filozófia is egyben.
  Aki pedig komoly, nemzetközi szintű full-contact versenyző akar lenni, vagy utcai harcban akarja megállni a helyét, annak is tudjuk ajánlani a különböző kungfu stílusokat, de emellett kötelezően tanulni és tanulmányozni kell más stílusokat is, mint például a Brazil Jiu Jitsu-t, a Judot, a Muay Thai-t és az Angol Box-ot. Aki igazi harcossá akar válni, annak az alázat mellett széles látókörrel, befogadóképességgel és még szélesebb ismeretekkel kell rendelkeznie. Hisszük, hogy aki igazán komolyan gondolja, az idejének java részét edzéssel, fejlődéssel tölti, és nem órákon keresztüli szájkaratéval a monitor előtt ülve."

Az idézett írás szerintem remekül rávilágított a lényegre.

 

Melyik a leghatékonyabb technika, melyik a leghatékonyabb stílus?

  • Ökölvívó szabályok között? MMA (UFC)ketrecben? Olimpiai birkózásban? Utcán? Egy vagy több ellenfél ellen? Fegyver ellen?  Pusztakézzel? Fegyverrel? Rendvédelmi szituációkban? Harctéren? Terrorelhárítás közben?
  • Na és hol? Budapesten egy szórakozóhelyen? Brazíliában a gettóban? Kínában a billegő lakóbárkákon? A régi japán szamurájok között? A kolumbiai dzsungelben? A Fülöp-Szigeteken, ahol még a gyerekek is késsel járnak?
  • Egy szűk liftben? Ringben? Tatamin? Csúszós talajon? Betonon?
  • Félmeztelenül? Ruhában? Pufi-dzsekiben? Páncélban?
  • Mennyi időd van tanulni? Egy hónap? Egy év? Tíz év? Még egy egyszerű ökölvívó technika tökéletesítéséhez is hosszú évek munkája lehet szükséges, de mi van ha egy katonai kiképzés során mindössze egy hónap alatt kell valakit hatékony küzdelemre tanítani?
  • Melyik típusba tartozol? Aki önbizalmat szeretne szerezni az edzések által vagy akinek jót tenne egy kis jellemfejlődés a túlfejlett ego miatt?
  • Milyen fizikai adottságokkal rendelkezel? 
    Birtokában vagy Bruce Lee gyorsaságának? Peter Aerts fizikumának (110kg/192 cm)? Muhammed Ali távolság-érzékelő képességének? Koko Kovács István lábmunkájának? Tyson ütőerejének? JC Van Damme lazaságának? 
    Rendelkezel Hideyuki Ashihara küzdelmi tapasztalatával?



     

Minden küzdőművész keresi az útját. Akármelyik ágat is gyakorolja, előbb-utóbb  látóköre kiszélesedik és hiányérzete támad. Egyre jobb és hatékonyabb harcos szeretne lenni. Jobb esetben kipróbál más stílusokat is, ahol új élmények érik. Kiteljesedik. 

Ez a folyamat azonban sohasem érhet véget :)

Szénási Zsolt (6. dan Shito Kai Karate) szerint egy harcművész két nagy hibát követhet el élete folyamán:

  1. Ha nem rugaszkodik el az adott stílustól
  2. Ha túl korán teszi ezt...

1. Céloktól függően tehát mindenkinek szüksége van rá, hogy más stílusokban is kipróbálja magát. Ennek számtalan előnye van. Így teljesedhet ki a küzdelmi tudása és így ismerheti meg saját technikáinak korlátait. Nincs ez másképp azoknál a gyakorlóknál sem, akik a stílusukból kifolyólag a küzdelmet totálban gyakorolják (Ju jitsu, Kempo, MMA képzések, Kudo, stb.) Őket vagy egy-egy területen való elmélyedés vágya hajtja (kéztechnikák-Box, földharc-Birkózás, Brazil Jitsu, Sambo, stb.) vagy csak szeretnék magukat máshol is kipróbálni. 
Sok pusztakezes irányzat mestere találja meg második önmagát valamely fegyveres stílusban (Ken-jutsu, Eskrima, Kobudo)
Van aki szeretné az önvédelmi tudását mélyebb alapokra helyezni (Krav Maga, Defendo).
És olyan is akad, aki a fizikai képességeinek fejlesztésében látja a fejlődése útját (CC, Kettlebell, Crossfit, futás, gyúrás, stb.)

2. Hogy is van a második tétel? 
Bizony sokan nem képesek megtanulni semmit kielégítően. Belekapnak ebbe, belekapnak abba. Járnak fél évet karatézni, majd elragadja őket a Nindzsák titokzatossága, pár hónap múlva jön a Thai-box és mégsem fejlődnek kellőképpen. Azt azért tudomásul kell venni, hogy nyilvánvaló hasonlóságuk ellenére minden stílus egyéni ízzel és technikai repertoárral rendelkezik. Bármelyiket is gyakoroljuk, hatékony alkalmazásához megfelelő alapokra van szükség, amit nem lehet néhány edzésen megtanulni. (Fokozottan igaz ez a tradicionális harcművészetekre!)

A technikák készségszintű begyakorlásához hosszú évek áldozatos edzésmunkájára van szükség. 

Hogy mennyi idő kell az alapok biztos elsajátításához? Ezt így persze nem lehet konkrét időben kifejezni. 
Én azt mondom, hogy minimum három év irányban tapogatózzunk...
Sokkal többet érünk tehát mondjuk három év ökölvívással, mint ha három év alatt négy-öt stílus edzéseibe is belekóstolnánk (Hogy is van a mondás? Aki sokat markol, keveset fog!) 
Haladó szinten már sokkal gyorsabban megy a fejlődés, ezért is jellemző az a trend, hogy nagyobb tudású mesterek több stílusban is is elérnek magasabb fokozatokat (illetve küzdősportolók rövidebb "átképzés" után más szabályrendszerben is megállják a helyüket)
Erős házat csak biztosan álló alapokra lehet építeni!

Eredetileg a különböző küzdőművészetek viszonyáról szerettem volna írni, de úgy néz ki, hogy az még várat magára... ;)

www.spartanfighter.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://powerteam.blog.hu/api/trackback/id/tr15041987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.