Az önvédelemre való felkészülés speciális területe a különböző küzdő rendszereknek. Van ahol előtérbe kerül a felkészülés során és van ahol csak ímmel-ámmal foglalkoznak vele.Ha önvédelemről beszélünk, általában a technikai gyakorlást értjük alatta, pedig az önvédelemnek csak az egyik része (igaz, hangsúlyos része) a konkrét küzdelem.
Az önvédelemnek -akárcsak a pusztakezes harcnak- sokféle megközelítése létezik. Még a kifejezetten önvédelemre épülő rendszerek is -hasonlóságaik ellenére- eltérő technikai és taktikai repertoárral rendelkeznek.
Tegyük fel, hogy már járunk valamilyen küzdőművészet edzéseire: nos, ezzel hatalmas lépést tettünk a fizikai és pszichikai önvédelmünk felé, de a dolog itt nem ér véget, sőt most kezdődik! 

"Önvédelmi sport gyakorlatilag nem létezik, mivel a reális önvédelemre nem lehet felkészülni olyan szabályrendszer alapján, amely alapvető utcai viszonyokat rúg fel: több támadó, nincs súlycsoport, nincs szőnyeg vagy tatami, sokszor fegyverrel támadnak, meglepetésszerűen, akár orvul.."
 
Ma arról lesz szó, hogy hogyan érdemes gyakorolni, ha reális önvédelemről van szó. 
 

A kevesebb néha több

Talán furcsán hangzik, de az utcai önvédelemben általában nincs szükség kiemelkedő technikai tudásra. Az utcán -a versenyekkel ellentétben- nagyon hamar eldőlnek a konfliktusok. 
Másrészt a jelentkező stressz miatt a látásunk, hallásunk beszűkül. A testben lejátszódó hormonális és idegrendszeri változások teljesen lebéníthatják az embert, így megfelelő hatékonysággal csak a reflexszerűvé fejlesztett technikák fognak működni. Ennél a pontnál pedig nyilvánvalóvá válik, hogy egy viszonylag kevés technikát tartalmazó, de jól begyakorolt repertoárra érdemes építeni az önvédelmi gyakorlatokat. 

Meglepetés ereje 

Az utcai konfliktus során szinte mindenben hátrányos helyzetben vagyunk a támadóval szemben. Nézzük tehát egy olyan dolgot, amit az előnyünkre fordíthatunk és ez pedig a felkészültségünk. Az utcai konfliktus során a támadónk -egy sportversennyel ellentétben- nem ismer minket, nem tudja hogy mi védekezni fogunk, nem tudja, hogy Aikidózunk vagy Krav Magát gyakorlunk-e éppen a hétköznapok során. Így nem ismerheti a technikai és taktikai repertoárunkat sem. Igaz, mi sem az övét, de szerencsésebb esetben idáig nem is kell eljutnunk. 

Az első támadás előnye

Az utcán -akárcsak a sakkban-, mindig az van előnyben, aki elsőnek támad. Nagyon sok helyről hallani, hogy az utcai konfliktusok során Te támadj elsőnek. Ennek hatékonyságához kétség sem férhet, de...
Egyrészt az önvédelmet tanuló többség számára eleve van egy gát az agresszióval szemben, nem hogy még ő kezdeményezzen egy "verekedést". Másrészt szerintem eléggé kevés olyan ember van, aki egy stresszes konfliktusban tudja hol van az a határ, amikor a harc már nem kerülhető el! Ebben a helyzetben pedig szerintem nagyobb kockázattal jár egy támadást kezdeményezni, mint esélyt adni a harc elkerülésére. Szóval ameddig lehet, kerüld el, de ha máshogy nem megy, légy Te az első!

Jellemző támadások

Az önvédelmi gyakorlás során olyan támadásokra érdemes több időt fordítani, ami a leggyakrabban érhet minket. Ilyen a parasztlengő, a különböző átkarolások, a lökdösődés, stb. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az utcai támadók általában nem képzettek. Persze ettől még lehetnek veszélyesek

Saját képességek

Legyünk tisztában fizikai korlátainkkal és erősségeinkkel!
Nagyon fontos, hogy a testi épségünk érdekében milyen típusú technikákra építünk. Egy nőnek például általában -csontozatából kifolyólag adódó esetleges sérülések miatt- nem érdemes ökölharcba bocsátkoznia, ellenben tenyértővel például hatásosan támadhat. 
Bocs
 Miló Viki :)
Persze ha olyan képességekkel rendelkezünk, mint az alábbi fiatalember, érdemes kihasználni őket! ;)

Megfelelő erőnlét

Megfelelő 
erőnlét nélkül nincs önvédelmi felkészültség sem. Erő nélkül egyetlen technika sem fog működni. Persze tudom, hogy Chi, meg KI, meg belső erő, de ne erre alapozzuk az önvédelmi képességeinket, különben könnyen pórul járhatunk.
Erőnlét kell a futáshoz is. Persze nem kell maratont futnunk a támadóval, de egy 50-100 méteres helyváltoztatás egy sötét mellékutca és a főútvonal közti különbséget jelentheti, ami egy önvédelmi szempontból nem éppen elhanyagolható.

Alaptechnikák

Minden küzdő-rendszer tanulásának alapja, hogy megtanuljunk rendesen ütni-rúgni. Az alaptechnikák készségszintű begyakorlása nélkül nem beszélhetünk sem reális küzdelmi felkészülésről, sem önvédelemről!!!

Ütőerő

Nos ez is egy sarkalatos pontja az önvédelmi képzéseknek. Bár az utcán a vitális pontokra érdemes támadni (szem, orr, torok, szívgödör, gyomorszáj, bordák, ágyék térd, stb.) ezekhez is kell megfelelő ütőerő. Ezekhez bizony gyakorolni kell az ütéseket, rúgásokat teljes erőből. Nagy segítséget nyújthatnak ebben a különböző eszközök (pontkesztyű, rúgópajzs, zsák). 
És igen, ütőerőre a
 lányoknak is szükségük van, sőt! 

Technikai repertoár

Harci stílusoktól függetlenül van néhány önvédelmi szabály, amiben mindenki egyetért. Például ne rúgjunk derék fölé (csúszós talaj, altest nyitásának veszélye), kerüljük a földharcot (több támadó esetén amíg az egyikkel hempergünk, a másik simán fejbe rúghat), stb. 
Mégis a legfontosabb dolog szerintem, hogy az önvédelmi repertoárunkat olyan technikákra építsük, amit nap, mint nap gyakorlunk. Ha tehát ökölvívó edzésekre járunk, akkor ne a rúgásokra építsük fel az önvédelmünket, és itt dől meg az előbb említett dolog is. Például hiába mondjuk, hogy veszélyes a belharc: ha egy birkózót megtámadnak, az már csak reflexből is közel fog menni a támadójához és miért ne tenné? 
Természetesen kicsit át kell alakítani a technikát és a taktikát is, de miért gondoljuk, hogy ez nehezebb lenne, mint teljesen új technikákat megtanulni és azokat készségszintre hozni?A helyes önvédelmi megközelítést nagyon jól megmutatja a Savate defense, ami a Savate (Francia Box) stílus hivatalos önvédelmi részét tartalmazza. 
Ne feledjük, az a legjobb technika mindig ami működik. És mi működik vajon egy embernél stresszhelyzetben? Az amit a legtöbbet gyakorol és reflexszerűen alkalmazni tudja. (Ökölvívónál elsősorban az ütések, Judósnál jellemzően a dobások, stb. ). Súlyos hiba, ha egy küzdőművészeti ygakorló olyan technikákra építi fel önvédelmét, amit edzésen csak néha vettek elő, és nem pedig a nap, mint nap szétgyakorolt mozgásokra. Alább az említett pozitív példa, a jobbik fajtából:


Életszerű gyakorlás

Edzéseken nyilván nem lehet életszerű körülményeket teremteni, de törekedni kell rá. Gyakoroljunk utcai ruhában is! És itt nem arról van szó, hogy mezítláb vagy sportcipőben, de nagyon nem mindegy, hogy sportcipőben vagy öltönycipőben, mezítláb vagy magassarkú topánban vagyunk-e...
Ugyanígy fontos a helyszín is. Ha életszerű önvédelmet akarunk tanulni, nincs mese, néha ki kell mennünk a terepre is!
 
Realitás
 
Ezenkívül a technikáknak is követnie kell a realitást. (A 360°-os pörgő rúgásokat pl. hagyjuk meg a versenyekre). Vagy például a karikás ostor értő kezekben az egyik leghatékonyabb fegyver, életszerűsége, használhatósága viszont erősen megkérdezhető a 21. század nyugati nagyvárosaiban. 
 
Agresszió
 
Általában minden támadás agresszívan történik, ez már eleve blokkolja a védekezőt, aki nincs hozzászokva a fizikai erőszakhoz. Éppen ezért létszükséglet , hogy kezelni tudjuk ezt az agressziót, sőt nekünk is agresszívé kell válnunk a védekezés során. Nagyon sok önvédelmi képzést láttam már, ahol erre nem fektettek kellő hangsúlyt, pedig ez nagyban befolyásolja a védekező technikák hatásosságát. A gyakorlás megfelelő szintjén el kell jutni oda, ahol mind a támadás, mind a védekezés kellően agresszív. 
 
 


Keresztbe edzések:

Az önvédelmi helyzetek sokrétűsége miatt kiemelten fontos, hogy a küzdelmet több szemszögből is megismerjük. Éppen ezért nagyon ajánlott, hogy a megfelelő alapok elsajátítása után (2-3 év intenzív gyakorlás egy adott stílusban) elmenjünk más küzdő rendszerek edzéseire is. Ez sokszor helyre teszi a technikákat és a realitás érzéket is helyes irányba fejleszti. 

Amennyiben az önvédelemre szeretnénk hatékonyan felkészülni, mindenképpen látogassunk el egy kifejezetten ezzel foglalkozó edzésre vagy szemináriumra!
(Krav Maga, Defendo, TCQC, Systema, stb.)

A bejegyzés trackback címe:

http://powerteam.blog.hu/api/trackback/id/tr135042011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.