Sok küzdőművészeti oktató rémesen leegyszerűsíti a nők önvédelemre való felkészülését. Néha kiemelik, hogy a nők milyen hatékonyan használhatják a herére rúgást, vagy belenyúlhatnak a pasi szemébe, de ezenkívül az adott stílusra jellemző technikákat gyakoroltatják mindkét nem számára. Nincs is ezzel semmi gond mindaddig, amíg meg nem érkezünk a reális önvédelem témaköréhez.
Egy NŐ általában mind fizikailag, mind pszichikailag hátrányban van egy férfi támadóval szemben. Az esélyeket kiegyenlíteni, és ezzel egy támadást megúszni nem könnyű, persze nem is lehetetlen feladat.
Arra a tényre is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a befejezett erőszak kétharmad részében az áldozat már előzetesen ismeri a támadóját...
A téma sokrétűsége miatt ebben a posztban kizárólag hagyományos, tehát "utcai" önvédelem technikai részével szeretnék foglalkozni.
Szeretném elkülöníteni a sport -és az önvédelmi célú gyakorlást. Sport célból bármely küzdőművészet tanulható lányok számára is, ha a technikai bázis (plusz az edző és az edzőtársak személye) találkozik a gyakorló személyiségével. Ha egy nő kitartóan gyakorol és versenyzői szintre küzdi fel magát, nos ebben az esetben önvédelmi szempontból már hatalmas lépést tettünk. Hatalmasat, de korántsem ülhetünk a babérjainkon, hiszen nőként versenyeken hasonló súlycsoportbeli lányok ellen küzdünk és nem megtermett utcai támadók ellen, ezt sose feledjük.
Önvédelmi célú gyakorlás nők számára
Nőket "utcán" általában két célból támadnak meg; erőszak vagy rablás céljából. Egyik sem egy leányálom, de az utóbbi talán egy fokkal jobb, hiszen ott a testi épségünk kevésbé van veszélyben. Itt is igaz, hogy ahány szituáció, annyiféle helyes védekezési mód létezik. Viszont ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a statisztikák szerinta megtámadott nők 85%-a már ismerte a támadóját...
Lányokat általában nem ugyanúgy támadnak meg, mint a fiúkat. Ez egyrészt hátrány, másrészt előny. Míg a férfiakat ért támadás során főleg ütésekkel (ritkábban rúgásokkal támadnak), nőket inkább lefogásokkal támadnak meg. Ez alapvetően meghatározza a védekezés tanulásának helyes arányait.
A férfiak és a nők fizikuma között jelentős különbségek vannak, ez alapvetően határozza meg, hogy egy nő milyen stílusú küzdőművészetet tanuljon. A nyers erőre épülő hatékony küzdőrendszerek sokszor nem alkalmasak a női önvédelem tanulására. Vegyük például az egyik leghatékonyabb állóharcra épülő rendszert, a Thai-Boxot. Azt szinte mindenki elismeri, hogy a stílus gyakorlói a legkeményebb harcosok közé tartoznak. Azonban a stílus gyakorlása nem igazán alkalmas az önvédelem tanulására a lányok legnagyobb részének. Ennek okai szerteágazóak, például a stílus taktikája feltételezi a test felkeményítését, ami nem igazán járható út női szempontból. Az stílusra jellemző ökölütések sem alkalmasak utcára a legtöbb nő részére, mivel a lányok csontozata sokkal gyengébben viseli a terheléseket, a fájdalomról már nem is beszélve. És akkor olyan dolgokról már ne is beszéljünk, hogy hosszabb körmökkel például hogyan szorítsa hatékonyan ökölbe egy hölgy a kezét...
De vegyük a másik esetet, ha egy stílus technikai rendszere alapján alkalmas nők számára az önvédelemre, ilyenek például a fegyveres harccal foglalkozó iskolák. Mivel a fegyver használata (kés, bot) kiegyenlíti a nők gyengébb fizikai képességeit a férfiakhoz képest, gyakorlásuk kézenfekvőnek tűnik. Azonban mi van akkor, ha egy nő természetéből adódóan képtelen támadójának komolyabb sérüléseket okozni? Márpedig a fegyveres irányzatok gyakorlásánál ez esélyes dolog.
A stílus választásánál tehát nem az számít, hogy egy adott klub milyen hatékony harcosokat nevel ki, hanem hogy az önvédelemre felkészülni akaró nő számára alkalmas-e a felkészülésre?
Ez nem az adott klub pozitív vagy negatív kritikája, hanem a személyre szabható célok megvalósulásának feltétele.
A női önvédelemnél fokozottan előkerül a hatékonyság kérdése. A női mozgásmintákra jellemző, hogy -férfiakkal ellentétben- a harc nincs benne a génjeikben, így a mozgásuk kívülről sutának tűnik. Ez persze megfelelő gyakorlással áthidalható, ami az oktatókra kiemelt felelősséget ró. Éppen ezért van az, hogy a női boxmeccsek nagy része élvezhetetlen, mert szegényes technikai, taktikai csatákban csak céltalan adok-kapok megy, ahol szétverik egymást a küzdők (tisztelet annak az egy százalék kivételnek).
A női önvédelmi oktatás leginkább ott szokott tévútra futni, hogy bár a lányok az önvédelmi fogásokat látszólag jól begyakorolják, de nincsenek birtokában azoknak az apróságoknak, amitől a technika valóban működhet egy erősebb támadóval szemben.
Erre remek példa az alábbi videó:
A férfi oktatókon látszik, hogy felkészültek, de bármennyire szexi Gregor Bernadetten a fehér Kick Box nadrág, a technikái valós helyzetben nem működnének. Így nem! (Hiányzik a technikákból a megfelelő erő, a helyes csípőmozgás, az ellenfelek ellenállása, egyszóval a realitás. Ezenkívül rengeteg technika épít a finommotoros képességekre, ami egy önvédelmi stresszhelyzetben a legtöbb esetben nem működik. Nőknél meg még stresszmentes környezetben is csak kevés esetben működik. Aki ebben kételkedik annak szívesen bebizonyítom ;)
------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jó, de akkor hogyan készüljön fel egy nő az önvédelemre? A helyes oktatási tematika kezdetben megegyezik a férfiakéval, néhány apró különbséggel (például a test ütésekkel szembeni ellenálló-képességének fejlesztése nem hangsúlyos).
Egy nőnek nem kell legyőzhetetlen harcosnak lennie, mivel vele van a meglepetés ereje!
A női önvédelem akkor hatékony, ha a technikák éles helyzetben is működnének. Ez ennyire egyszerű :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------
A végére maradt a profik világa. A női önvédelemnél is igaz, hogy a gyakorlást semmi sem helyettesítheti!! Aki pedig sokat gyakorol, az csúcsra érhet. Ilyen az élet ;))
Az önvédelemre való felkészülés szinte minden küzdő rendszer részét képezi. Ahány rendszer, annyiféleképpen készülnek fel a lehetséges szituációra. A különböző stílusok sokszor kizárólag a konkrét technikai gyakorlásban merülnek ki, pedig az önvédelem ennél sokkal sokrétűbb ismereteket kíván.
A legideálisabb önvédelmi képzés az, ha egy küzdősport versenyzőt "átképzünk" önvédelmi szakemberré. Ebben az alapesetben ugye adott a versenyző technikai tudása, az átlag feletti fizikai képességei és mindenekelőtt a pszichikai fölény, ami nagy segítség lehet az utcán, amikor a pillanat tört része alatt kell dönteni. (Ez még abban az esetben is így van, ha az önvédelmi mozgás és taktika teljesen más, mint a versenyzés)
Mondom, ez az ideális eset. A valóság azonban legtöbbször teljesen más. A mai rohanó világban elenyésző azok száma, akik a küzdősport/hm versenyzés rögös útjára lépnek. Akik ma letévednek egy önvédelmi képzésre, azok legtöbbször nem kívánnak hosszú éveket eltölteni a gyakorlással, sokkal gyorsabb eredményeket akarnak. Kérdés, hogy elérhetik-e ezt...
Nos, igen egyrészt elérhetik. Az önvédelmi szituációk nagy része sikerrel megoldható, ha néhány ésszerű szabályt megtanulunk és betartunk.
Másrészt azt is le kell szögezni, hogy csodák nincsenek. Aki egy évig jár csak edzésre, annak pont feleannyi esélye lesz egy esetleges utcai szituációt lekezelni, mintha két évet járt volna. Tehát az edzésekkel töltött idő NEM PÓTOLHATÓ semmilyen titkos és mindenható technikával.
Nézzük tehát a nehezebb részt, hogy ideális esetben hogyan is néz ki (kéne kinéznie) egy önvédelem központú oktatási tematikának.
Egy kezdő számára a harcművészetekben nincsenek igazából rövidtávú célok. A gyakorlás kezdetekben a stílusra jellemző mozgás begyakorlásából áll. Küzdősportoknál is hasonló a helyzet, ott is a szakágra jellemző versenymozgás begyakorlása zajlik, picit hangsúlyosabb fizikai/erőnléti képzéssel.
Az önvédelmi képzés azonban más megközelítést igényel. Milyen is tehát az ideális önvédelmi oktatás?
1. Minél rövidebb idő alatt használható tudást adni a gyakorlók kezébe
2. Sulykolni a tanítványokba, hogy ne álljanak le "verekedni", mert abban csak veszíthetnek
Az önvédelmi rendszerek alapkoncepciójával ellentétes az, hogy leállj bunyózni, mert "ringben a boxoló a jobb, szőnyegen a birkózó", stb.
Az utcai támadó azonban általában:
1. nem profi versenyző
2. nem küzdőállásban kezdi a támadást
3. nem fogsz vele meneteken keresztül adok-kapok küzdelemben küzdeni
4. nincsenek szabályok
5. nincs bíró
6. haszálhatsz eszközt is
7. ő is
8. többen is lehetnek
9. nagyobb és erősebb is lehet nálad
(Nem véletlenül vannak az összes küzdősport versenyen súly-kategóriák)
Rövid távú célok az önvédelmi oktatás során:
1/a. Kiragadni a tanítványt az áldozat szerepből (kemény célpont legyen)
Ennek eszközei:
- Tudatos figyelem a környezetére
- Konfliktusok elkerülésének módozatai
- Tudatosan segítséget hívni, leblokkolás helyett
- A segítségkérés módjának megtanulása (például a segítségkérés során ne azt kiabáluk, hogy "SEGÍTSÉG", hanem azt, hogy "RENDŐR"! Vagy nem azt mondjuk, hogy "segítsenek rajtam kérem", hanem azt, hogy "ÖN uram a piros pulcsiban: Hívja a rendőrséget!")
- Agresszivitás kezelése az ellenfél részéről
-Agresszivitás "tudatos" alkalmazása. (Hihetetlen, de a legtöbb emberben van egy gát, ami miatt nem képes bántani a támadót!)
- Alapvető technikák tanítása az emberi reflexekre építve.
Az utolsó pontra jó példa a kettős ütés gyakoroltatása tenyértővel orrcsontra, állcsúcsra (Whiplash). Ez sportküzdelemben nem reális, önvédelemben azonban hatékony mozdulat, mert természetes reflexre épül (agresszió esetén az ember maga elé kapja a két kezét), tenyértő a támadófelület, ami sokkal kevésbé sérülékeny, mint az edzetlen ököl, a kétkezes ütés miatt kezdők is tudnak erőt vinni a mozdulatba.
Ezen a szinten még nem játszanak a hatékony ökölvívó ütések, a fenti kritériumok miatt.
1/b
Megtanítod kezelni stresszt. Erre számtalan módszer létezik és erre a területre szinte csak az önvédelmi irányzatoknál helyeznek hangsúlyt, pedig az egyik legfontosabb dolog! (Csőlátás, csőhallás kezelése)
1/c
Erőnléti képzés:
Megfelelő erőnlét nélkül az önvédelmi képesség csak légvár; ezért el kell kezdeni fizikai alapozást, ami az egész tanulási folyamatot végigkiséri
2.Ekkor kezdődik a tulajdonképpeni technikai alapozás
Itt még nincs értelme a sparringnak, mert a tanítvány nem ismeri az alaptechnikákat.
Sőt, önvédelmi szempontból káros a maszatolós sparring, mert egyrészt éppen azt próbáljuk sulykolni, hogy ne álljunk le verekedi egy adok-kapok küzdelemben.
Másrészt megpróbálod megtanítani erősen és célzottan ütni. Itt jön a képbe a pontkesztyű, meg a rúgópajzs.
Megpróbálod rávezetni, hogy soha ne adja fel, mert az önvédelem csak így lehet hatékony.
3. Előkerül a boxkesztyű és itt jön az, hogy akár meg is üthetik a tanítványt komolyabban. Ez még mindig nem sparring, mert adott a védekező és a támadó személye.
4. haladó szint
Na itt jön be a sparring és a szabad küzdelem az edzésekbe, mert a tanítvány már kemény célpont és csak úgy tud továbblépni, ha gyakorolja a szabályok közé szorított szabad küzdelmet.
5. Fegyveres önvédelem
1. És itt visszatérünk oda, hogy az a tuti, ha elkerülöd a konfliktust
Persze ezek a szintek egymással párhuzamosan is haladhatnak és haladnak is, de a hangsúlyok során be kell tartani a fenti osztást.
Szabad küzdelem gyakorlása az önvédelmi oktatás során
Önvédelmi szempontból -kezdő szinten- a maszatolós, félerővel való szabad küzdelem nem hoz annyit, mint amennyit visz, mert a sparring soha sem full contact (pedig éppen az a célod a tanítványnál, hogy az agresszív támadás váljon nála reflexé), a kesztyű nem tanítja meg pontosan ütni a kiütési pontokat (sőt torzítja a technikát, mert a csapásszerű ütést lökő mozdulattá teszi), stb. Ezenkívül lányoknál nem is realitás, mert lányoknak kerülendő az ökölharc, még haladóbb szinteken is, másrészt a nők többsége nem fogja edzésről edzésre szétveretni magát (fiúknál természetesen van helye a test keményítésének).
Persze kpicit később szükség van a sparringra is, de egyrészt ide ugye nem mindenki jut el, másrészt nem mindenki harcos alkat. Tehát a sparring igenis fontos lépés a reális küzdelem tanulásának útján, de nem feltétlenül kell erre felépíteni mindent, ha az önvédelem van a középpontban!
Sőt azt mondanám, hogy egy bizonyos szint fölött ELENGEDHETETLEN, bármelyik küzdő rendszert is gyakoroljuk! A dolog általában ott csúszik félre, amikor egyes oktatók elhitetik a tanítványaikkal, hogy azért nem gyakorolják (haladó szinten sem) a szabad küzdelmet, mert: (és itt jön a sok parasztvakítós szöveg: az utcára edzünk, a technikáink sérülésveszélyesek, mi csak érzékeny pontokra támadunk, melléd ütök és meghalsz, stb)...
--------------------------------------------------
Az önvédelmi oktatás egyik nagy hátránya, hogy olyan embertől kell tanulnod, aki nem vett részt az összes szituban, amit tanít. Mert lemész box edzésre és biztos lehetsz benne, hogy az edződ rengeteget kesztyűzött már. De mondjuk tegyük fel, hogy lány vagy és meg akarnak erőszakolni. Férfi oktató ritkán kerül ebbe a helyzetbe, szóval hogyan oktasson téged "hitelesen", hogy megúszd? És ugyanezen gondolatmeneten haladva egy jobb kyo edző biztosan jól megtanít, hogy versenyen küzdőállásból hogyan üsd ki az ellenfeled, de vajon van-e válasza arra a kérdésre, ha egy disco közepén elkezdenek lökdösni 120 db-es zene mellett..?
Azért is nehéz összehasonlítani két ember tudását, mert mondjuk boxedzésen azt tanulod, hogy hogyan taktikázz 30 percen keresztül, és esetleg törekedj a KO-ra (bár látjuk, hogy ez ringben sem mindig jön össze). Ettől függetlenül ringben mondjuk legyőzöl egy önvédelmi rendszert tanuló gyakorlót. Tiszta sor. De kérdés, hogy ki fog győzni az utcán? És nem azért, mert ott kevesebbet érne, ha jól és pontosan tudsz ütni, hanem azért, mert mi van akkor ha...
Tegyük fel, hogy te ütni tanulsz edzésen, én meg azt, hogy hogyan rejtsem el a gázsprayt úgy, hogy ne vedd részre. Szóval odajössz, belémkötsz én meg védtelen áldozatból egyszercsak átmegyek agresszívbe: az arcodba fújok gázspray-vel, térdenrúglak majd elfutok. Számomra ez már győzelem, hiszen nem blokkoltam le, elkerültem a szitut és megúsztam sérülés nélkül. Számodra meg az lett volna a győzelem, ha kiosztasz két sallert. Szóval mások a céljaink az edzésekkel.
És igen, emiatt a visszásság miatt van az, hogy egyes oktatók úgy leplezik a felkészületlenségüket, hogy az "utcán másképp lenne" mantra mögé rejtőznek.
Éppen ezért mondom azt, hogy csak az lehet hiteles edző, aki több utat is bejár. Mert egy önvédelmi oktató igenis ismerje a küzdőművészetek másik oldalát is. Illetve egy boxedző is akkor tanítson kettős fedezéket vagy elhajolgatást UTCÁRA, ha tisztában van vele, hogy mit jelent késsel szétvágni valaki alkarját, vagy beleverni a fejet elhajlásnál a mögötted lévő villanyoszlopba.
Az önvédelem tehát nem egyszerű dolog; egy olyan képlet, amiben rengeteg a változó.
Az "utca" speciális terület, nincs két egyforma szitu. Rory Miller könyvében olvastam, hogy készülhetsz egy életen át át egy késes kannibál ellen, ha holnap ott találod magad egy tömegverekedés közepén egy focimeccsen...
Hosszútávú célok
Hosszútávon természetesen nem is lehet más célunk, mint a lehető legtöbb szituációra felkészülni. Ez egy hosszú, lassú és igazából soha véget nem érő folyamat. Ne feledjük, hogy az önvédelmi képességeinkre talán csak egyszer lesz szükségünk életünk folyamán. Akkor viszont életet menthet... ;)
Az önvédelemre való felkészülés speciális területe a különböző küzdő rendszereknek. Van ahol előtérbe kerül a felkészülés során és van ahol csak ímmel-ámmal foglalkoznak vele.Ha önvédelemről beszélünk, általában a technikai gyakorlást értjük alatta, pedig az önvédelemnek csak az egyik része (igaz, hangsúlyos része) a konkrét küzdelem.
Az önvédelemnek -akárcsak a pusztakezes harcnak- sokféle megközelítése létezik. Még a kifejezetten önvédelemre épülő rendszerek is -hasonlóságaik ellenére- eltérő technikai és taktikai repertoárral rendelkeznek.
Tegyük fel, hogy már járunk valamilyen küzdőművészet edzéseire: nos, ezzel hatalmas lépést tettünk a fizikai és pszichikai önvédelmünk felé, de a dolog itt nem ér véget, sőt most kezdődik!
A kevesebb néha több
Talán furcsán hangzik, de az utcai önvédelemben általában nincs szükség kiemelkedő technikai tudásra. Az utcán -a versenyekkel ellentétben- nagyon hamar eldőlnek a konfliktusok.
Másrészt a jelentkező stressz miatt a látásunk, hallásunk beszűkül. A testben lejátszódó hormonális és idegrendszeri változások teljesen lebéníthatják az embert, így megfelelő hatékonysággal csak a reflexszerűvé fejlesztett technikák fognak működni. Ennél a pontnál pedig nyilvánvalóvá válik, hogy egy viszonylag kevés technikát tartalmazó, de jól begyakorolt repertoárra érdemes építeni az önvédelmi gyakorlatokat.
Meglepetés ereje
Az utcai konfliktus során szinte mindenben hátrányos helyzetben vagyunk a támadóval szemben. Nézzük tehát egy olyan dolgot, amit az előnyünkre fordíthatunk és ez pedig a felkészültségünk. Az utcai konfliktus során a támadónk -egy sportversennyel ellentétben- nem ismer minket, nem tudja hogy mi védekezni fogunk, nem tudja, hogy Aikidózunk vagy Krav Magát gyakorlunk-e éppen a hétköznapok során. Így nem ismerheti a technikai és taktikai repertoárunkat sem. Igaz, mi sem az övét, de szerencsésebb esetben idáig nem is kell eljutnunk.
Az első támadás előnye
Az utcán -akárcsak a sakkban-, mindig az van előnyben, aki elsőnek támad. Nagyon sok helyről hallani, hogy az utcai konfliktusok során Te támadj elsőnek. Ennek hatékonyságához kétség sem férhet, de...
Egyrészt az önvédelmet tanuló többség számára eleve van egy gát az agresszióval szemben, nem hogy még ő kezdeményezzen egy "verekedést". Másrészt szerintem eléggé kevés olyan ember van, aki egy stresszes konfliktusban tudja hol van az a határ, amikor a harc már nem kerülhető el! Ebben a helyzetben pedig szerintem nagyobb kockázattal jár egy támadást kezdeményezni, mint esélyt adni a harc elkerülésére. Szóval ameddig lehet, kerüld el, de ha máshogy nem megy, légy Te az első!
Jellemző támadások
Az önvédelmi gyakorlás során olyan támadásokra érdemes több időt fordítani, ami a leggyakrabban érhet minket. Ilyen a parasztlengő, a különböző átkarolások, a lökdösődés, stb. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az utcai támadók általában nem képzettek. Persze ettől még lehetnek veszélyesek
Saját képességek
Legyünk tisztában fizikai korlátainkkal és erősségeinkkel!
Nagyon fontos, hogy a testi épségünk érdekében milyen típusú technikákra építünk. Egy nőnek például általában -csontozatából kifolyólag adódó esetleges sérülések miatt- nem érdemes ökölharcba bocsátkoznia, ellenben tenyértővel például hatásosan támadhat.
Bocs Miló Viki :)
Persze ha olyan képességekkel rendelkezünk, mint az alábbi fiatalember, érdemes kihasználni őket! ;)
Megfelelő erőnlét
Megfelelő erőnlét nélkül nincs önvédelmi felkészültség sem. Erő nélkül egyetlen technika sem fog működni. Persze tudom, hogy Chi, meg KI, meg belső erő, de ne erre alapozzuk az önvédelmi képességeinket, különben könnyen pórul járhatunk.
Erőnlét kell a futáshoz is. Persze nem kell maratont futnunk a támadóval, de egy 50-100 méteres helyváltoztatás egy sötét mellékutca és a főútvonal közti különbséget jelentheti, ami egy önvédelmi szempontból nem éppen elhanyagolható.
Alaptechnikák
Minden küzdő-rendszer tanulásának alapja, hogy megtanuljunk rendesen ütni-rúgni. Az alaptechnikák készségszintű begyakorlása nélkül nem beszélhetünk sem reális küzdelmi felkészülésről, sem önvédelemről!!!
Ütőerő
Nos ez is egy sarkalatos pontja az önvédelmi képzéseknek. Bár az utcán a vitális pontokra érdemes támadni (szem, orr, torok, szívgödör, gyomorszáj, bordák, ágyék térd, stb.) ezekhez is kell megfelelő ütőerő. Ezekhez bizony gyakorolni kell az ütéseket, rúgásokat teljes erőből. Nagy segítséget nyújthatnak ebben a különböző eszközök (pontkesztyű, rúgópajzs, zsák).
És igen, ütőerőre a lányoknak is szükségük van, sőt!
Technikai repertoár
Harci stílusoktól függetlenül van néhány önvédelmi szabály, amiben mindenki egyetért. Például ne rúgjunk derék fölé (csúszós talaj, altest nyitásának veszélye), kerüljük a földharcot (több támadó esetén amíg az egyikkel hempergünk, a másik simán fejbe rúghat), stb.
Mégis a legfontosabb dolog szerintem, hogy az önvédelmi repertoárunkat olyan technikákra építsük, amit nap, mint nap gyakorlunk. Ha tehát ökölvívó edzésekre járunk, akkor ne a rúgásokra építsük fel az önvédelmünket, és itt dől meg az előbb említett dolog is. Például hiába mondjuk, hogy veszélyes a belharc: ha egy birkózót megtámadnak, az már csak reflexből is közel fog menni a támadójához és miért ne tenné?
Természetesen kicsit át kell alakítani a technikát és a taktikát is, de miért gondoljuk, hogy ez nehezebb lenne, mint teljesen új technikákat megtanulni és azokat készségszintre hozni?A helyes önvédelmi megközelítést nagyon jól megmutatja a Savate defense, ami a Savate (Francia Box) stílus hivatalos önvédelmi részét tartalmazza.
Ne feledjük, az a legjobb technika mindig ami működik. És mi működik vajon egy embernél stresszhelyzetben? Az amit a legtöbbet gyakorol és reflexszerűen alkalmazni tudja. (Ökölvívónál elsősorban az ütések, Judósnál jellemzően a dobások, stb. ). Súlyos hiba, ha egy küzdőművészeti ygakorló olyan technikákra építi fel önvédelmét, amit edzésen csak néha vettek elő, és nem pedig a nap, mint nap szétgyakorolt mozgásokra. Alább az említett pozitív példa, a jobbik fajtából:
Életszerű gyakorlás
Keresztbe edzések:
Az önvédelmi helyzetek sokrétűsége miatt kiemelten fontos, hogy a küzdelmet több szemszögből is megismerjük. Éppen ezért nagyon ajánlott, hogy a megfelelő alapok elsajátítása után (2-3 év intenzív gyakorlás egy adott stílusban) elmenjünk más küzdő rendszerek edzéseire is. Ez sokszor helyre teszi a technikákat és a realitás érzéket is helyes irányba fejleszti.
Amennyiben az önvédelemre szeretnénk hatékonyan felkészülni, mindenképpen látogassunk el egy kifejezetten ezzel foglalkozó edzésre vagy szemináriumra!
(Krav Maga, Defendo, TCQC, Systema, stb.)
Utolsó kommentek