Az önvédelem az egyik legtöbbet magyarázott és talán mégis a leg-félreértettebb területe a küzdőművészeteknek. Sokféle szempont van, ha önvédelmi képzést választunk. Van aki a harcművészetekre, van aki a küzdősportokra és van aki a speciális önvédelmi rendszerekre esküszik. 
Mivel több száz féle stílus és megközelítés létezik, ember legyen a talpán, aki laikusként kiigazodik köztük. Azt se feledjük, hogy egy önvédelmi szituációban mindig emberek és nem stílusok kerülnek egymással szembe.

Önvédelem alatt általában azt értjük, hogy hogyan tudjuk magunkat megvédeni egy esetleges utcai támadás során. Régebben írtam már a különböző küzdő-rendszerek hatékonyságáról, ami az önvédelem során az egyik legfontosabb szempont. Azt szögezzük le, hogy szinte az összes küzdőművészet a hatékonyság jegyében alakult ki. 
Azonban azt is érdemes tudni, hogy egy stílust hatékonysági szempontból csakis a maga korában és földrajzi helyén lehet értékelni. Ez persze később is igaz lesz; tehát lehet, hogy ami ma hatékony, az néhány évtized múlva már nem lesz az. Éppen ezért az önvédelem egy technikailag szabad, folyamatosan alkalmazkodó rendszer.
Ezenkívül a hatékonyság erősen függ a stílust gyakorló egyéntől is: egy dulakodásra épülő rendszer például különösen hatékony lehet egy nagydarab, erős fizikumú férfinak, de mondjuk egy 50 kg-os nőnek már kevésbé ajánlható. 

Megpróbálom a küzdőművészeteket a szokásos kategóriába rendezni, de persze ez eléggé nehéz vállalkozás, mivel nehéz egy kalap alá venni az Ökölvívást a Birkózással, vagy mondjuk az Aikido-t a Kempo-val. Az sem mindegy, hogy az iskola vezetője milyen megközelítésben tanítja az adott küzdő-rendszert (Realitás, versenyközpontúság, technikai szabadság, önvédelmi szempontok, stb.).

Nézzük hát, hogy milyen szempontok alapján érdemes választanunk az edzések között, persze most kizárólag önvédelmi szempontok szerint.

Miért válasszak harcművészetet?
(Aikido, Karate, Kempo, Kung Fu, stb.)

• A harcművészetek mind a valódi harcot célozzák meg.
• Bár a versenyszabályok visszahatnak a a stílus mozgásrendszerére, azonban a harcművészetek önvédelmi részére nem jellemzőek a kötött szabályok
• Szinte az összes harcművészet végtelenül aprólékosan kidolgozott mozgáskultúrával rendelkezik, így a technikai képzés (általában) magas színvonalú. Egy átlagos ember jó technikával kompenzálhatja gyengébb pszichikai vagy fizikai képességeit.
• A stílusok vizsgaanyagának szinte mindenhol része az önvédelmi rész.
• A harcművészetek gyakorlásával töltjük általában a legtöbb időt, ez már önmagában nagy fegyvertény, ha önvédelemről beszélünk. 

Hátrányuk, hogy viszonylag merev technikai bázissal rendelkeznek és átjárja őket a tradíció. Persze nem lehet általánosítani, de az világos hogy ma nem úgy küzdenek az emberek, mint 50 vagy akár 100 évvel ezelőtt. Ezt sok stílus felismerte és technikáit a mai kor követelményeihez igazította. 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Miért válasszak küzdősportot?
(Birkózás, Ökölvívás, Grapling, BJJ, stb.)

• A küzdősportolók saját szabályrendszerükben a lehető leghatékonyabb harcot tanulják. Egyértelmű, hogy ha valaki csak a harc egy szeletével foglalkozik, akkor abban a részben sokkal jobb lesz, mint az, aki a harcot átfogóan tanulja. 
• A gyakorlók valódi harcot tanulnak, nincsenek tradicionális, de mai körülmények között kétségesen alkalmazható technikák
• A versenyek és az azokra való felkészülés olyan pszichikai képességeket erősítenek, amelyek nagy előnyt jelentenek egy önvédelmi szituáció során
• A sportolók szinte minden esetben kiemelkedő fizikai képességekkel rendelkeznek
• Egy küzdősport versenyző általában már látványra is tiszteletet parancsoló kinézettel rendelkezik. Ha hiszitek-ha nem,  egy izmos birkózóba vagy egy lapos orrú boxolóba kisebb eséllyel kötnek bele az utcán :)
• A küzdősportok gyakorlása komoly önbizalmat ad, ami szintén növeli az önvédelmi esélyeket.

A küzdősportok legnagyobb hátránya az, hogy -az utcai önvédelemmel ellentétben- minden esetben szabályok közötti harcról szólnak. A gyakorlók pedig értelemszerűen szinte kizárólag a verseny-szabályok szerint edzenek és küzdenek az edzéseken. (Birkózók nem ütnek, ökölvívók nem rúgnak, Kick-boxosok nem tanulnak kés ellen védekezni, stb.). Ezenkívül a küzdősportok általában nem tanítanak fegyver ellenni vagy több támadó elleni harcot, ami az önvédelmi felkészülés szerves része.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Miért válasszak önvédelmi-rendszert? (Krav Maga, Defendo, Systema, TCQC, stb.)

• Az önvédelmi rendszerek a lehető leghatékonyabb önvédelmet célozzák meg.
• Versenyek nincsenek, így kötött szabályok sem
• Szinte egyedüliként, minden technikát stressz helyzetben is begyakoroltatnak
• Reálisan gyakorolnak
• A technikák folyamatosan alkalmazkodnak az adott korhoz és földrajzi helyhez
• komoly hangsúlyt helyeznek a megelőzésre

Ha hatékony önvédelmet szeretnénk tanulni, egy önvédelmi rendszer tanulása kézenfekvőnek tűnik. Azonban a viszonylag gyorsan változó technikai rész miatt az oktatás színvonala erősen hullámzó lehet. Azt azonban tudni kell, hogy ezek a rendszerek általában rövid képzésekben gondolkoznak (persze nem mindegyik). Ez persze önmagában nem baj, ha ennek természetével tisztában vagyunk. Ezeken a képzéseken laikusoknak is kínálnak hatékony megoldásokat, de persze ez sosem helyettesítheti a sok verejtékkel és fájdalommal járó rendszeres edzéseket. Az önvédelmi rendszerek legnagyobb hiányossága, hogy természetükből adódóan sokszor NEM fektetnek kellő hangsúlyt az egy-egy elleni szabad küzdelemre. Szerencsére napjainkban pozitív irányba mozdult el ez a dolog ezzel kapcsolatban, ma már a legtöbb irányzat edzésein van full contact sparring. 
A reális önvédelmi rendszerek sem kínálnak (hiszen nem is kínálhatnak) azonnali sebezhetetlenséget. Egy civil embernek ugyanúgy hosszú évek munkájába kerül megszerezni a magas szintű önvédelmi képzettséget, mint más rendszereknél. Kialakulások gyökerei azonban általában katonai vagy rendvédelmi jellegűek, ahol egyszerűen nincsenek évek arra, hogy az állomány kitökéletesítse a technikáját/taktikáját. Így nekik rövid távon is használható tudást kell szerezniük, ami visszahat a rendszerre úgy technikai, mint taktikai értelemben. Legtöbbször az átlagemberek is heti kétszer egy órát szánnak az önvédelmi felkészülésre az életükből, ráadásul az oktatóknak figyelembe kell venni, hogy általában fizikailag gyengébb tanulókat kell hatékonyan felkészíteni az esetleges szituációkra. Önvédelmi oktatóként nem is mondhatok mást: a reális önvédemi képesség megszerzéséhez mindenképpen meg kell ismerkednünk valamelyik önvédelmi rendszerrel.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Miért válasszam a Fegyveres Harcművészeti iskolákat?

(Eskrima, Kobudo, La Canne, Ninjutsu, stb.)

Bár a harcművészetek részét képezik, önvédelmi szempontból mégis külön kategóriának vettem a fegyveres harcművészeteket. Ezekben az iskolákban a különböző fegyverek forgatására helyezik a hangsúlyt. 

• Egy eszköz alkalmazása bármekkora fizikai különbséget kiegyenlíthet!!!

• Mivel az önvédelemben nincsenek kötött szabályok, kézenfekvőnek tűnik valamilyen fegyver alkalmazása (bot, golyóstoll, boxer, stb.) 
• Bármilyen alkatú, nemű és korú embernek használható tudást ad. Nem ritkák a 60-70 éves mesterek, akik küzdelemben partiban vannak a fiatalokkal a fegyverforgatás terén (Bot, kés, stb.) Ugyanez a kiegyensúlyozottság a pusztakezes küzdőművészeteknél nem mondható el.
• Ezekben az iskolákban is van általában pusztakezes rész, de ezt csak kiegészítésképpen gyakorolják. A stílusok között erős a szórás, vannak tradicionális megközelítésű szamuráj kardvívó iskolák (pl. Shinkendo) és vannak modernizált botvívó rendszerek is (pl. Dog Brothers Escrima). Olyan rendszerek is vannak, ahol a pusztakezes rész is teljesen modernizált (box és grapling technikák). Meg kell azonban jegyezni, hogy a fegyveres technikák mellet a pusztakezes rész gyakorlására nem fektetnek kellő hangsúlyt, ezért ez a rész a legtöbb helyen hiányos

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Mivel az önvédelem során nincs két egyforma szituáció, nincs egyetlen mindent vivő módszer sem. Mindegyik rendelkezik vitathatatlan előnyökkel és persze mindegyik alkalmazhatóságának vannak korlátai is.

Ne felejtsétek el, hogy mindig emberek, és nem stílusok küzdenek egymással!

Egyenlőre ennyi, a következő részben rátérünk hogy mit és hogyan érdemes gyakorolni, ha az önvédelemre készülünk fel.

A testedzési módszerekhez hasonlóan rengeteg információ kering a különböző küzdőművészetek viszonyáról, melyekből nehéz leszűrni az igazságot. 

Az előző posztomban utaltam rá, hogy ezeket nem is lehet élesen kategorizálni, mert rengeteg az átfedés köztük. Mindegyik alapja a küzdelem, a másik felett való győzelem valamilyen formában. Azért is nehéz még írni ezekről, mert egy csoporton belül is óriási különbségek lehetnek az egyes stílusok között. Nehéz egy kalap alá venni mondjuk egy tradicionális felfogású hagyományos Kung Fu stílust és egy modern, nyugati szemléletű Kempo iskolát. Holott mindkettő harcművészet... 
Ráadásul ma már egy-egy stílus, irányzat nem kizárólagosan határozza meg, hogy klubszinten milyen oktatás folyik. Van olyan harcművészeti- és olyan küzdősporttal foglalkozó klub is, ahol az önvédelmet helyezik a középpontba. Az sem ritka, ahol a versenytechnikák oktatását hangsúlyozzák, holott ugyanazon stílushoz tartozó klubokról beszélünk. 

A közös vonások helyett ezért inkább nézzük azokat a dolgokat, amelyekről általában nem sok szó esik. 

A tanulási folyamatot egy körhöz hasonlítottam, ahol az adott stílusban való elmélyedés függvényében, szinte az összes aspektusát megismerhetjük a küzdelemnek. Tanulhatunk önvédelmet, gyakorolhatjuk a szabad küzdelmet, felkészülhetünk versenyekre, és a tanulási folyamat közben, a testi képességek mellett lelkileg is komolyan fejlődhetünk.

Amatőr szinten általában nem a hatékonysága miatt választunk edzésformát, hanem más szempontok vezérelnek minket. Ilyen lehet az edzőterem megközelíthetősége, az edző személye vagy éppen az ott edző emberek társasága. 
Saját személyiségünk is befolyásoló tényezővel bírhat. A hagyományos harcművészeteket általában a nyugodtabb szemléletű emberek, míg a küzdősportokat a vagányabbak választják nagyobb arányban. Ez teljesen természetes, ha jobban belegondolunk. Van olyan ember, aki tanult mozgás nélkül is jól teljesítene egy kocsmai bunyóban (lásd: Fülig Jimmy by Rejtő) és olyan is van, aki több év gyakorlás ellenére is leblokkolna egy ilyen helyzetben. Ezek hozott dolgok, amit persze lehet fejleszteni, és kell is, de ennek megvannak a maga korlátai.
Ennek egyik fő oka az időfaktor. Önmagához képest mindenki képes fejlődni, de a heti két-három edzés egyszerűen nem mindenkinek elég arra, hogy egyes, személyekre jellemző alap tulajdonságokat számottevően megváltoztasson. Persze az sem mindegy, hogy hány hónap vagy év alatt, és egyáltalán milyen mértékben várunk eredményeket...

Személy szerint (mint Defendo oktató) minden kezdőt arra bíztatok, hogy menjen le több stílus edzéseire is, próbálja ki magát és körültekintően döntsön. Sok szempontból nem a stílus maga, hanem az oktató személyisége az, ami meghatározza a tanult technikák megfelelő helyét és alkalmazhatóságát. Az edzők felelőssége óriási abban, hogy felvilágosítsák a tanulókat a technikák megfelelő realitásának témakörében. Persze ha az önvédelem a kifejezett cél, akkor olyan helyre menjünk, ahol hangsúlyt fektetnek erre!

Melyik a leghatékonyabb stílus? Mielőtt ebben a témában elmélyednénk, nézzük meg egy nagyon jó írást erről a témáról (forrás: www.magyarkungfuegyetem.hu)

"Hogyan is lehetne összehasonlítani a stílusokat?
  Rengeteg videót lehet találni az Interneten olyan címekkel, hogy "Karate vs. Krav-Maga", "Muay Thai vs. Old men" stb. Ha ehhez megnézzük a feltöltő nevét (modjuk kravmagarulez vagy muaythainevada...) már sejthetjük is látatlanul az eredményt.
  Ha tényleg össze akarnánk hasonlítani a stílusokat a következőket kéne tennünk:

 

• több száz főből álló kontrollcsoportokat létrehozni
• ezeknek pontosan ugyanolyan edzéseket tartani a különböző stílusokból (ugyanannyi edzés lehetőség, ugyanolyan hosszan...)
• majd különböző helyzetekben a formagyakorlatoktól a full-contact küzdelemig több éven keresztül (5-10 év akár) lemérni a tanulók fejlődését

  Amíg ezeket nem folytatják le, senki sem mondhatja biztosan, hogy A stílus jobb, mint B. Ennek ellenére pár dolgot érdemes megjegyezni.

 

  Az utóbbi években az MMA, a ketrecharc mind-mind új kihívások elé állították a küzdőket és a stílusaikat. A brazil jitsu korai sikereit leszámítva mára egyetlen irányzat sem nevezhető "mindent vivő stílus"-nak. Akik azt szeretnék, hogy bárkivel szembe tudjanak szállni, azoknak tanulniuk kell ütni, rúgni, érteniük kell a földharchoz, nyújtaniuk és erősíteniük kell. 
  Emellett, mivel az MMA esetén versenysportról beszélünk, szinte biztosra vehető, hogy az erősítéshez sokan használnak természetellenes legális és még természetellenesebb illegális szereket is. A tradicionális távol-keleti harcművészetek önmagukban nem vehetik fel a versenyt az ekkora pénzt és edzői kvalitásokat mozgató világgal, így ki kell jelenteni, hogy nem is lehetnek mára a leghatékonyabbak. Továbbá akármelyik stílust is választja az ember, nem feledkezhet meg a saját elhivatottságáról sem: a legendás mesterek, amikor kudarcot vallottak, nem feladták, hanem újraértelmezték, kiegészítették a stílusokat, amelyeket tanultak. Habár ezt nem várhatjuk el egyetlen tanulótól sem, a kungfu, és bármely más mozgásművészet (a balettől a hangszerekig) úgy tanulható a leghatékonyabban, ha a tanár mellett saját magunk is próbáljuk hibáinkat feltárni és azok kiküszöbölésére gyakorlatokat eszelünk ki.

  Az is igaz, hogy a kungfu stílusok szinte mindegyike fegyveres harcmodort oktatott első sorban. Bizonyos dolgok mára anakronisztikussá váltak, pl. kevesen tudják, de a tae-kwon do magas rúgásai közül több azt célozza, hogy a lovon ülő embert kiüsse a nyeregből. A kungfu iskolák nemcsak a hatékony küzdelmet kutatták és tanították, hanem egy kultúra átadását is célul tűzték ki: a tanulónak nem csak hatékonyan, hanem esztétikusan is kell mozognia, magukban kell megtestesíteniük testi és szellemi ideálokat. Röviden a kungfu nem csak egy praktikus önvédelmi kézikönyv, hanem kultúra, filozófia is egyben.

  Aki pedig komoly, nemzetközi szintű full-contact versenyző akar lenni, vagy utcai harcban akarja megállni a helyét, annak is tudjuk ajánlani a különböző kungfu stílusokat, de emellett kötelezően tanulni és tanulmányozni kell más stílusokat is, mint például a Brazil Jiu Jitsu-t, a Judot, a Muay Thai-t és az Angol Box-ot. Aki igazi harcossá akar válni, annak az alázat mellett széles látókörrel, befogadóképességgel és még szélesebb ismeretekkel kell rendelkeznie. Hisszük, hogy aki igazán komolyan gondolja, az idejének java részét edzéssel, fejlődéssel tölti, és nem órákon keresztüli szájkaratéval a monitor előtt ülve."

Az idézett írás szerintem remekül rávilágított a lényegre.

Melyik a leghatékonyabb technika, melyik a leghatékonyabb stílus?

• Ökölvívó szabályok között? MMA (UFC)ketrecben? Olimpiai birkózásban? Utcán? Egy vagy több ellenfél ellen? Fegyver ellen?  Pusztakézzel? Fegyverrel? Rendvédelmi szituációkban? Harctéren? Terrorelhárítás közben?
• Na és hol? Budapesten egy szórakozóhelyen? Brazíliában a gettóban? Kínában a billegő lakóbárkákon? A régi japán szamurájok között? A kolumbiai dzsungelben? A Fülöp-Szigeteken, ahol még a gyerekek is késsel járnak?
• Egy szűk liftben? Ringben? Tatamin? Csúszós talajon? Betonon?
• Félmeztelenül? Ruhában? Pufi-dzsekiben? Páncélban?
• Mennyi időd van tanulni? Egy hónap? Egy év? Tíz év? Még egy egyszerű ökölvívó technika tökéletesítéséhez is hosszú évek munkája lehet szükséges, de mi van ha egy katonai kiképzés során mindössze egy hónap alatt kell valakit hatékony küzdelemre tanítani?
• Melyik típusba tartozol? Aki önbizalmat szeretne szerezni az edzések által vagy akinek jót tenne egy kis jellemfejlődés a túlfejlett ego miatt?
• Milyen fizikai adottságokkal rendelkezel? 
  Birtokában vagy Bruce Lee gyorsaságának? Peter Aerts fizikumának (110kg/192 cm)? Muhammed Ali távolság-érzékelő képességének? Koko Kovács István lábmunkájának? Tyson ütőerejének? JC Van Damme lazaságának? 
  Rendelkezel Hideyuki Ashihara küzdelmi tapasztalatával?
  
  
  
   

Minden küzdőművész keresi az útját. Akármelyik ágat is gyakorolja, előbb-utóbb  látóköre kiszélesedik és hiányérzete támad. Egyre jobb és hatékonyabb harcos szeretne lenni. Jobb esetben kipróbál más stílusokat is, ahol új élmények érik. Kiteljesedik. 

Ez a folyamat azonban sohasem érhet véget :)

Szénási Zsolt (6. dan Shito Kai Karate) szerint egy harcművész két nagy hibát követhet el élete folyamán:

1. Ha nem rugaszkodik el az adott stílustól
2. Ha túl korán teszi ezt...

1. Céloktól függően tehát mindenkinek szüksége van rá, hogy más stílusokban is kipróbálja magát. Ennek számtalan előnye van. Így teljesedhet ki a küzdelmi tudása és így ismerheti meg saját technikáinak korlátait. Nincs ez másképp azoknál a gyakorlóknál sem, akik a stílusukból kifolyólag a küzdelmet totálban gyakorolják (Ju jitsu, Kempo, MMA képzések, Kudo, stb.) Őket vagy egy-egy területen való elmélyedés vágya hajtja (kéztechnikák-Box, földharc-Birkózás, Brazil Jitsu, Sambo, stb.) vagy csak szeretnék magukat máshol is kipróbálni. 
Sok pusztakezes irányzat mestere találja meg második önmagát valamely fegyveres stílusban (Ken-jutsu, Eskrima, Kobudo)
Van aki szeretné az önvédelmi tudását mélyebb alapokra helyezni (Krav Maga, Defendo).
És olyan is akad, aki a fizikai képességeinek fejlesztésében látja a fejlődése útját (CC, Kettlebell, Crossfit, futás, gyúrás, stb.)

2. Hogy is van a második tétel? 
Bizony sokan nem képesek megtanulni semmit kielégítően. Belekapnak ebbe, belekapnak abba. Járnak fél évet karatézni, majd elragadja őket a Nindzsák titokzatossága, pár hónap múlva jön a Thai-box és mégsem fejlődnek kellőképpen. Azt azért tudomásul kell venni, hogy nyilvánvaló hasonlóságuk ellenére minden stílus egyéni ízzel és technikai repertoárral rendelkezik. Bármelyiket is gyakoroljuk, hatékony alkalmazásához megfelelő alapokra van szükség, amit nem lehet néhány edzésen megtanulni. (Fokozottan igaz ez a tradicionális harcművészetekre!)

A technikák készségszintű begyakorlásához hosszú évek áldozatos edzésmunkájára van szükség. 

Hogy mennyi idő kell az alapok biztos elsajátításához? Ezt így persze nem lehet konkrét időben kifejezni. 
Én azt mondom, hogy minimum három év irányban tapogatózzunk...
Sokkal többet érünk tehát mondjuk három év ökölvívással, mint ha három év alatt négy-öt stílus edzéseibe is belekóstolnánk (Hogy is van a mondás? Aki sokat markol, keveset fog!) 
Haladó szinten már sokkal gyorsabban megy a fejlődés, ezért is jellemző az a trend, hogy nagyobb tudású mesterek több stílusban is is elérnek magasabb fokozatokat (illetve küzdősportolók rövidebb "átképzés" után más szabályrendszerben is megállják a helyüket)
Erős házat csak biztosan álló alapokra lehet építeni!

Eredetileg a különböző küzdőművészetek viszonyáról szerettem volna írni, de úgy néz ki, hogy az még várat magára... ;)

www.spartanfighter.hu

Eredetileg egyetlen posztot terveztem ebben a témában, de be kell látom, hogy ez egy rendkívül szerteágazó terület. Előre szólok, hogy talán néhány megállapításommal vihart fogok kavarni, de ezt a kockázatot vállalom a cél érdekében ;))

A test-test elleni harc egyidős az emberiséggel. Már az ősemberek is harcoltak egymással a zsákmányért és a nők kegyeiért. Az ókori görög Olimpiákon a harcosok a legkülönbözőbb pusztakezes és fegyveres számokban mérték össze tudásukat. A Római Birodalomban rabszolgaként kezelt  Gladiátorokat minden lehetséges módon rákényszerítették arra, hogy használják küzdelmek közben a kreativitásukat.

Végigmehetnénk évszázadokra lebontva a küzdőművészetek történelmén, de ez az írás nem erről szól. A (viszonylag) modern küzdőművészetek kialakulása a 19-20 századra tehető. Minden földrajzi területre kialakult a rá jellemző harcfelfogás és az erre épülő mozgás.
Így alakult ki a japán Karate, a koreai TaeKwondo, a thaiföldi Muay Thai, a fülöp szigeteki Eskrima, vagy a franciaországi box is. Aki kíváncsi az országonkénti részletes bontásra, remek összefoglalót talál a Wikipédián: hu.wikipedia.org/wiki/Harcm%C5%B1v%C3%A9szet

A közelmúltban -véleményem szerint- HÁROM esemény hatott számottevően a küzdőművészetekre. 

a) Az egyik Bruce Lee filmjeihez kapcsolódik, amit persze számtalan hasonló követett. Ezekből a filmekből a nyugati emberek tömegesen megismerkedhettek a távol-keleti harcművészetekkel. Ez az időszak a 70-80 -as évekre tehető. Kikerültek az eddig féltve őrzött harcművészetek és keveredtek a nyugati mentalitással. Távol -keleti mesterek kezdtek tanítani nyugati embereket a küzdelem különböző módjaira. Gombamód szaporodtak az újabbnál újabb iskolák, melyek közül persze csak kevés tudott igazán elterjedni. 

b) Már a régi Thaiföldi meccsek is a kínai kung-fu harcosok többségének csúfos vereségét hozták, de akkor még nem voltak olyan tömegkommunikációs eszközök, ami ennek hírét elterjesztette volna. A modern kori versenyek (mint az MMA és a K1, de említhetném akármelyik tradicionális stílus nyílt versenyeit is) ma már milliókhoz eljut a különböző telekommunikációs csatornákon. Ezekben a küzdelmekben bizony kevés a misztikum, nincs kecmec. A szerencsefaktort nem számítva, általában a testileg és lelkileg felkészültebb harcos győz! Ezzel persze szegényebbek lettünk olyan legendákkal, mint
- mindent vivő, halálos technikák megléte
- mindenkit legyőző távol-keleti mester misztikuma
-...gondolom mindenki tud még pár hasonlót..
fel kell ismerni, hogy nincs semmi féle titok, csak a kőkemény munka van, meg edzések százai és a küzdelmekre való verejtékes felkészülés. 

c) Ehhez szorosan kapcsolódik, de jelentőssége miatt külön veszem az Internet elterjedését. A különböző videómegosztók számtalan területet gyökeresen felforgattak, nem kivétel ez alól a Küzdőművészetek rendkívül színes világa sem.  Ennek a folyamatnak a kellős közepén vagyunk.
Ma már néhány kattintással megismerhetjük szinte az összes stílus mozgásanyagát. Kicsit jobban belemélyedve ugyanoda lyukadhatunk ki, mint az előbb. Az emberi anatómia és a realitás behatárolja az alkalmazható technikák körét és nincs itt semmiféle misztikum. 

Alapvetően a küzdelemmel foglalkozó sportokat három nagy csoportba oszthatjuk. 

1. Harcművészetek
2. Küzdősportok
3. Önvédelmi irányzatok

Mindegyik megérdemli, hogy behatóbban foglalkozzunk vele, úgyhogy ma áttekintjük őket általánosságban, aztán a közeljövőben külön posztot kap mindhárom terület. 

Nézzük tehát a három terület közötti hasonlóságokat és azt, hogy miben különböznek egymástól.
A Harcművészetek a harc mellett a harcoló egyén lelki fejlődésére is hangsúlyt helyeznek, ezt japánul Do-nak, vagyis útnak hívják, ami utal a gyakorló hosszú elmélyedésére és testi-lelki fejlődésére a harcművészetekben. A harcművészetekre jellemző a tradíciók hangsúlyozása mind a mozgásrendszer, mind az etikett terén.
A Küzdősportok verseny centrikusak. Céljaik a sport szempontjai szerint értelmezendőek, tehát az adott szabályok közötti győzelem az ellenfélen. Néha egy.egy szabályrendszer önálló stílus kialakulását eredményezi (pl. Kick-Box, de éppen ilyen utat jár be jelenleg az MMA és a K1 is). 
A különféle Önvédelmi irányzatok az önvédelmi képességek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Nincsenek versenyeik és tradíciók. Náluk jellemzően mindent az utcai konfliktuskezelésnek rendelnek alá (a Krav Maga első szabálya: ha teheted fuss el) 

Mivel mindegyik a küzdelem valamelyik aspektusával foglalkozik, mondhatjuk hogy több közöttük a hasonlóság, mint a különbség. Persze nem is lehet vegytisztán elválasztani őket. Bármelyiket is gyakoroljuk, szert tehetünk komolyabb önvédelmi képességekre, megfelelő felkészüléssel versenyeken is megmérettethetjük magunkat, és egyes küzdősport- és önvédelmi iskolákban komoly szellemi képzés is folyik.
Olyan ez, mint egy kör. Aki elég időt tölt el valamely stílus gyakorlásával, előbb utóbb az összes területet bejárja. (Persze az már más kérdés, hogy az egyes területeken elegendő időt tölt-e, de ebből nem lehet általánosságokat levonni)

Testedzési szempontból amatőr szinten nem sok különbség van a három terület között. Mindegyik különösen ajánlott testünk kiegyensúlyozott fejlesztésére. 
Az edző személyisége inkább döntő a fizikai felkészítésben, mint maga a stílus.

Profiknál persze más a helyzet, és ez problémakör inkább a küzdősportokat érinti. Mint minden élsportban, a pénz mozgatja a szálakat. Mivel profi szinten minden az eredménycentrikusság irányába hat, hamar előkerülnek a különböző nem legális teljesítményfokozó szerek. Ezzel a témával itt -egyenlőre- nem szeretnék foglalkozni.

Zárszó:

Szegényebbek lettünk tehát néhány legendával, de gazdagodtunk is egyben. Az informatika korában is igaz: csak a változás állandó.
Írásomat ezzel az örök igazsággal zárnám:

Nincs legjobb stílus, nincs legjobb harcos, csak kitartás, szorgalom és jó mesterek...