Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat...
Itt az új szinkronblog bejegyzés, tudjátok: egy téma több szemszögből. Lelkes blogtársaim, ConfidenceZsolti és   Geri segítségével úgy döntöttünk, hogy most a táplálkozást vesszük górcső alá. Olvassátok el mindenki véleményét, és ha kedvet kaptok hozzá, nyugodtan kommenteljétek az olvasottakat.

kockahas_1.jpg

 

bunny.png

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fizikai fejlődés = (megfelelő kaja + megfelelő edzés + megfelelő pihenés) X genetikai potenciál

A helyes kajálás minden edzésteljesítmény alapja! Ez az a bizonyos titok, amit mindenki keres, ez a szentháromság közül a legfontosabb, mégis legelhanyagoltabb terület. Én most egy kicsit speciális szempontból, az étkezés hormonháztartásra való hatásának figyelembevételével próbálom körüljárni az étkezés témát. Ez a szempont általában nem kerül figyelembevételre, pedig éppen ez az alapja a manapság oly népszerű böjtöléses diétáknak. Az alábbi idézetek az eroedzes.blog.hu oldalon találhatóak, ezeket egészíteném ki a saját tapasztalataimmal. 

  • tesztoszteron és a növekedési hormon szintjét minél tovább, minél magasabban kell tartanunk, mind ha izomépítés, mind ha zsírégetés a célunk.
  • Az inzulin szintjét edzés után meg kell emelni (hiszen ilyenkor az izmok hatalmas mennyiségű fehérjét és szénhidrátot képesek befogadni), a többi időpontban viszont alacsonyan kell maradnia.
  • melatonin szintjét este-éjszaka kell magasan tartani, napközben alacsonyan

 

1. Hagyományos testépítő módszer (sok fehérje - közepes szénhidrát - kevés zsír)

Ennél a módszernél a fehérje mennyisége legalább 2.5 - 3 g / testsúly kg. A szénhidrát mennyisége egyénenként változó, de közel van a fehérje mennyiségéhez (minimum 2, maximum 4 g / tskg). A zsír pedig egészen alacsony lehet: 0.7 - 0.5 g / tskg vagy még kevesebb. Helyes tápanyagelosztás esetén a bevitt szénhidrát mennyiség nagy részét (80 - 90%-át) edzés előtt, közvetlen edzés után, esetleg az edzést követő 2 órán belül kell elfogyasztani.

Előnyök: edzés után maximális inzulin szint, más időpontokban minimális. Hosszan tartó magas növekedési hormon szint, mivel edzés utántól egészen következő edzés előttig alacsony lesz az inzulin.

Hátrányok: a kevés zsír miatt a tesztoszteron szint biztosan csökkenni fog. Este a kelleténél alacsonyabb lesz a melatonin szint, így az elalvással és / vagy a jó alvással problémák lesznek.

A hagyományos testépítő módszer legnagyobb előnye az, hogy a használója nem ízek és érzés, hanem pontosan kiszámolt tápanyagmennyiségek alapján táplálkozik. Tehát grammra be van lőve a fehérje, zsír és szénhidrát mennyiség, tévedés kizárva. Ezzel a módszerrel a legpontosabban szabályozható a fogyás/hízás iránya és mértéke. Hátránya, hogy nem mindenki életébe fér bele a három óránkénti kajálás, és a viszonylag beszűkült kaja-repertoár. Ezenkívül viszonylag kisebb testsúly esetén (pl. átlagos nőknél) a napi 5-6 részre elosztott kajamennyiség olyan kis adagokat feltételez, ami állandó éhségérzethez vezet(het). Nagyobb súlyú egyéneknél viszont a tápanyagok felszívódási rátája miatt előbb-utóbb nincs más megoldás, mint egyre többször enni a nap folyamán. "Egy kisebb nő 1200-1500 kcal napi bevitel mellett jogosan választhatja azt, hogy kevesebb, de nagyobb és így kielégítőbb étkezést tart. Egy nagyobb testépítő férfi 3000-4000 kcal étkezés mellett már csak technikai okokból is étkezhet hatszor, hogy meglegyen a cél."  Ez a módszer erősen igénybe veszi az emésztőrendszert, ezért javasolt a sok zöldség (pl. brokkoli) fogyasztása, esetlegesen pedig nem ördögtől való táplálékkiegészítésként különböző enzimek bevitele sem. 
A másik (és szerintem népszerűbb) módszer szerint a szénhidrátbevitelt nem kizárólag az edzés köré kell csoportosítani, hanem egyenletesen osztod el a nap folyamán. Így az inzulin szinted folyamatos marad (nem ingadozik, kivéve az edzés utáni időpontot, amikor a magas inzulinszint kívánatos állapot), ami előnyös (izom)tömeg növelés során, de nem a legjobb módszer, ha a zsírvesztés a fő célod. Kivétel ez alól a versenyzők, de ebbe most ne menjünk bele.

sárgga.png

 

2. Palumbo diéta (sok fehérje - kevés szénhidrát - közepes zsír)

Dave Palumbo (lenti kép) tulajdonképpen a ketogén diétát (Atkins diéta is ilyen) dolgozta át testépítő barátabb változatba. A nagyon alacsony szénhidrátbevitelnek (kevesebb mint 30 - 50 g / nap) és a magas zsírbevitelnek (1.2 - 1.8 g / tskg) köszönhetően a szervezet 3 - 5 nap alatt elkezd ketontesteket termelni és így a zsírt fogja elsődleges energiaforrásként használni. A fehérjét itt is magasan kell tartani (2.5 - 3.5 g /tskg) az izomvesztés elkerülése érdekében. Először 2 hét elteltével, majd hetente tartani kell egy magas szénhidrátos "csaló" étkezést.

Előnyök: a sok zsírnak köszönhetően állandóan magas tesztoszteron szint, a kevés szénhidrátnak köszönhetően állandóan magas növekedési hormon szint.

Hátrányok: nincs megemelkedett inzulinszint edzés után, ami segíthetné a fehérje beépülését és a glikogén feltöltését.  Este a kelleténél alacsonyabb lesz a melatonin szint, így az elalvással és / vagy a jó alvással problémák lesznek.

220px-PalumboFacechest.jpg

Sport szempontjából kissé szelektíven alkalmazható. Bár az alacsonyabb szénhidrát bevitel jótékony hatással van az emberi szervezetre, illetve az "úszógumi" is könnyebben tűnik el az emberről, a teljesítmény és az esztétika szempontjából nem éppen rózsás a helyzet. Az izmok ugyanis rengeteg glikogént ( a szénhidrát egy fajtája) tárolnak, és ha ebből nincs megfelelő mennyiség, azt bizony a méret bánja. Másrészt állóképességi sportok esetében nem lehet megkerülni a szénhidrátokat, csak érezhető teljesítménycsökkenés mellett. A ketogén diéta nem mindenki számára alkalmas, mivel a viszonylag magas zsírbevitel egyeseknél okozhat emésztési nehézségeket (nehéz gyomor, állandó hasmenés, stb.) Kétségtelen előnye viszont, hogy ezen diétával szinte egész évben hozható a verseny közeli forma (strandfazon)

3. Szénhidrát hintáztatós diéta

Ennek a diétának rengeteg változata van. A lényege, hogy vannak magas és alacsony szénhidrát tartalmú napok. A fehérje mindig magas, a zsír pedig alacsony-szénhidrátos napon magasabb. Az előző két diéta előnyeit megpróbálhatjuk kiaknázni, ha váltogatjuk őket. Például, ha minden második napon végzünk súlyzós edzést, akkor azokon a napokon tarthatunk egy sok fehérje - közepes szénhidrát - kevés zsír napot, míg a többi napon sok fehérje - kevés szénhidrát - közepes zsír.

Előnyök: edzés után ki tudjuk használni a magas inzulinszint előnyeit. A növekedési hormon szintünk csak a súlyzós edzés tájékán csökken a szénhidrátok miatt, de az edzés egyébként is megemeli. A tesztoszteron szint különösen magas lesz minden második napon és egy nap alatt nem tud túlságosan visszaesni főleg, ha edzéssel is stimuláljuk.

Hátrányok: este a kelleténél alacsonyabb lesz a melatonin szint, így az elalvással és / vagy a jó alvással problémák lesznek. Elég macerás lesz megszervezni az étkezést, mert páros és páratlan napon egész más lesz.

Ez nem tűnik rossz módszernek a kiegyensúlyozottsága miatt. A hátrányok szvsz inkább logisztikai jellegűek. Sokat kell számolni (a tápanyag mennyiségeket tekintve), és nagy a hibaszázalék esélye. Azonban ha ezen felülemelkedtünk, óriási előnyre tehetünk szert a többi módszerrel szemben.

4. Warrior diet (harcosok diétája)

Talán ez a legújabb és legextrémebb megközelítés az eddigiek között. A módszer Ori Hofmekler-től származik (lenti kép). Itt egész végig a nap során nem nagyon fogyaszthatunk szénhidrátot, kivéve az edzés után. A nap folyamán mindössze zöldségeket, alacsony GI-jű gyümölcsöket és könnyen emészthető fehérjét (tejsavó fehérje, joghurt, tojásfehérje) ehetünk. Nincs megszabva, hogy hányszor és, hogy mennyit, csak az, hogy nem ehetünk belőle annyit, hogy jól lakjunk - szóval kis adagokat. Este viszont tartanunk kell egy "lakomát". Ennek során bármit ehetünk (de csak minőségi ételekből, szemét kaját nem) mennyiségi korlátozás nélkül. Vagyis fehérjéből, szénhidrátból és zsírból is ehetünk sokat ezen az egy étkezésen.

Előnyök: magas növekedési hormonszint egész nap, magasabb inzulinszint edzés után. Az esti zsírfogyasztásnak köszönhetően a tesztoszteronszint is magasan tartható. Az egyetlen diéta, ami kedvez a jó alvásnak, vagyis magas lesz a melatonin szintünk este - éjszaka. Könnyen szervezhető, nem igényel logisztikai bravúrokat, akár különleges körülmények között is (utazás, nyaralás, kirándulás) betartható.

Hátrányok: Akad azért ebből is bőven. Nehezen tartható, tömegnövelésre nem nagyon alkalmas, állóképességi sportokhoz nem igazán való.

A fenti diéták közül ez az egyetlen, ami eddig nekem nem jött be. Nincs semmi bajom a böjttel, de ez az egész nap alulevős feeling olyan mértékben tett rosszkedvűvé, ami már komolyan lerontotta az életminőségemet. Szakemberekkel konzultálva arra jutottam, hogy rosszul reagálok a rendszeres szénhidrátmegvonásra, ezért a módszer nálam kevésbé hatékony. Szeretném megjegyezni, hogy az én példám nem szükségszerű, ismerek olyan embert, aki teljesen jól elvan ezzel.
Az előnyeivel egyetértek, a legegyszerűbb módszer, alig kell a kajával foglalkoznod. Fő hátránya, hogy az összes esszenciális tápanyagot abban a kb. egy fő étkezésben kellene bevinni, ami azért már mutat némi nehézséget szerintem. Ezenkívül tömegnövelésre nem éppen ideális módszer, mivel a legtöbb embernél egyszerűen lehetetlen annyi tápanyagot egyetlen étkezéssel bevinni és feldolgozni, mint amennyire ilyenkor szükség van. Tehát a módszer fogyni (zsírból) Ok, hízni (izomban) nem OK. 
Persze vannak még egyéb böjtre épülő étkezési módszerek, akit ez bővebben érdekel, ajánlom figyelmébe EZT az írást (is) tanulmányozásra.
A cikk nem említ olyan népszerű és hatékony diétákat, mint például a Norbi Update vagy az Alexandra Súlykontroll, ezek -többek között- a szénhidrátok Gi értékének idő- és mennyiségbeli korlátozására épülnek. Mint már említettem, ezek nagyon is hatékony módszerek - átlagemberek számára. Ha azonban a sportot komolyan veszed, kicsit tovább kell menned!

 

Mindezek után a kérdés, hogy melyik módszert válasszuk? Hát a legjobbat. És melyik a legjobb? Igazából bármelyik jó lehet. Nagyon sok függ az egyéni preferenciáktól. Például aki nagyon szénhidrát érzékeny, annak érdemes a Palumbo diétával próbálkoznia. Aki jól tolerálja a nagy szénhidrátbevitelt és inkább a zsírtól hízik, az próbálkozzon a hagyományos módszerrel. Akinek kényelmes az élete és megteheti, hogy minden napját precízen megtervezi, az használhatja a hintáztatós módszert. Aki sokat utazik annak biztos, hogy a Warrior Diet a legmegfelelőbb. 

A diéta placebo

Bármely diétába is kezdesz, az elején sanszos, hogy hatni fog. Ennek az az oka, hogy az eddigi össze-vissza evésedet felváltja majd egy bizonyos rendszeresség, ezenkívül bizonyos élelmiszer-csoportokat minimalizálsz (jellemzően zsírok és cukrok) míg másokat preferálni kezdesz (Pl: zöldségek, húsok). A legtöbb embernél ez már érezhető változást hoz.
Mivel a biológiát nem lehet megerőszakolni, az is biztos, hogy a kalóriák igenis számítani fognak a diéták során. A kalóriamennyiség csökkentése sajnos nem az egyetlen fokmérője a jó diétának, mivel a józan ember a testzsírjából szeretne leadni, nem pedig az izomtömegéből. Ezért nem jó a szalonnadiéta, és ezért vannak bajban a full vegák.

3.png

 

1.png

 

2.png


Köszönet a cikkért a családomnak, amiért hagyták, hogy blogoljak a lakásfestés közepén, szinkronblog társaimnak, mert inspirálnak és mert sokat tanulok tőlük, Bunnynak a Sárga Kapszuláért, ami az egyik legfontosabb testedzéssel foglalkozó mű szerintem a magyar nyelvterületen (noha nem minden részével értek teljesen egyet). Darth Johhnie-nak a hormonos alapcikkért, és persze neked aki elolvastad  a fenti írást.
Sex, Fagyi és Rock n' Roll!

 

Egy érdekes, és újszerű kezdeményezésnek lehettek szemtanúi: blogger-társaimmal egy témát fogunk körbejárni, különböző szemszögből. A témát igen, de a tartalmat nem egyeztettük egymással, így számunkra ugyanúgy érdekes lesz a többiek véleményét olvasni ugyanazon dologról. Ennyit bevezetésül, és akkor lássuk a medvét!

eroltetett_ismetles_04.jpgAz edzőpartner szükségessége mindenképpen olyan dolog, amiről érdemes beszélni. Én úgy gondolom, hogy egy edzőtárs a legtöbb esetben inkább személyiségfüggő, sem mint technikai kérdés. Nyilvánvaló, hogy csapatsportoknál (és én a küzdősportokat is ide sorolnám, hiszen minimum két ember kell hozzá) megkerülhetetlen az edzőtárs(akkal) való edzés. Így én most az egyéni sportokkal szeretnék foglalkozni.

Egy edzőtárs legnagyobb előnye szerintem a motiváció megszerzése és fenntartása. Amikor még csak céljaink között szerepel, hogy belekezdjünk az edzésekbe, jól jön egy barátnő vagy egy barát, aki elkezdi velünk a mozgást. Együtt minden könnyebb: nehezebben hagyunk ki edzést, ha alkalmazkodnunk kell valakihez. Ez hatalmas előny, még akkor is, ha ezen a szinten a sok locsi-fecsi elvonhatja a figyelmet az edzésektől. Tehát alacsonyabb lehet az intenzitás, de legalább ott van a delikvens és nem a tv előtt ül chips-et majszolgatva...
Középhaladó szinten a társ egyik legnagyobb előnye a motiváció fenntartása. Edzésről-edzésre van valaki, akit le kell győzni, de legalábbis ugyanúgy kell teljesíteni. Egyedül hajlamos az ember feladni, vagy alábecsülni a saját képességeit, de ha egy társ is megcsinálja az adott mennyiséget, egyszerűen nem lehet kevesebbet teljesíteni :)
Haladó szinten a motiváció fenntartása szerintem kevésbé múlik egy edzőtárson; ilyenkor már számtalan egyéb tényező szerepet játszhat. Mivel ilyenkor a fejlődés erősen belassul, és minden apró eredményért meg kell szenvedni, szükség lehet az edzések finomhangolására, egyénre szabására is. 
Ezzel meg is érkeztünk a sötét oldalhoz, vagyis a hátrányokhoz. 
Az intenzitást sokszor fel kell áldozni az edzőtárs oltárán. Akár felváltva edzetek, akár együtt, soha nem lesz tökéletes az intenzitási szint mindkettőtöknek. Vagy túl sokat pihensz, vagy túl keveset, de ritkán optimálisat a gyakorlatok között. Ezenkívül nehéz a pihenőidőt regenerációval tölteni, ha más emberre is oda kell figyelned közben. 
Edzőtársnak mindenképpen olyan embert érdemes választani, aki veled egy szinten van. Ez azért fontos, mert ha túl nagy a különbség a két ember között, akkor három dolog is esélyes lesz:
1. Az egyik ember eredményekben gyorsan elhagyja a másikat, így az egyik fél elvesztheti a motivációját, míg a másik fél megelégedhet a gyengébb edzéseredményekkel.
2. Megegyeznek egy arany középútban: ez mindkettőnek rossz, hiszen az egyik erőn felül teljesít, ami hamar túledzéshez, kiégéshez vagy sérülésekhez vezethet. A másik fél meg egyértelműen alul teljesít ilyenkor, ami aláássa az egyéni fejlődési potenciál kihasználását. 
3. A különböző szintek óhatatlanul is alá-fölérendelt viszonyt teremtenek. Erre egyesek jobban, mások rosszabbul reagálnak. Van aki szeret tanácsokat adni, és van, aki szereti megfogadni azokat. És olyan is van, akiket ezek a dolgok idegesítenek. Persze ezek a dolgok egyenlő szintű sportolóknál is előjöhetnek, de jellemzően kisebb eséllyel. Így válik megkerülhetetlenné az emberi tényező.
A célok is erősen befolyásolhatják a megfelelő edzőpartner kiválasztását. Nem is kell messzire mennünk, gondolom mindenki vágja, hogy például egy Mr. Olimpiára készülő sportolónak és egy hobbi-gyúrósnak nem sok közös pontja adódhat az edzéseik terén. 

Még egy fontos dologról szeretnék írni, ez pedig a személyi edző fogalma. Ez látszólag nem vág a témába, de ha jobban körbejárjuk a kérdést, mindjárt tisztább lesz a kép.
A legideálisabb edzőtárs szerintem a megfelelően felkészült személyi edző. 
Ilyenkor a sportolónak csak magára kell figyelnie, illetve a másik személy is azért van ilyenkor, hogy a sportolót segítse. Így az eddig hátrányként megfogalmazott alá-fölérendeltségi viszony előnnyé válik. Egy jó edző meghatározza a kliensével az elérhető célokat, felméri az egészségi állapotát, mozgásmintáit és ehhez alakítja az edzéstervet. Ráadásul nem csak leírja, hanem be is tanítja az adott gyakorlatokat, kijavítja a hibás mozdulatokat, mozgásmintákat. Talán mindenkinél jobban motiválja a sportolót. 
Persze a személyi edzőnek is van hátránya, mégpedig a viszonylag magas költség. A jól felkészült edző ugyanis nem olcsó... 
A holtpontok többsége azonban így elkerülhető, legyőzhető, folyamatos a korrekció, és ami talán a legfontosabb; az eredmények így érhetőek el a leggyorsabban és a legkevesebb mellékvágánnyal...

-----------------------------------------------------------------------

Nos, tehát én így látom jól, vagy rosszul a dolgokat. Mivel azonban ez egy szinkronblog (tudod, egy téma, több nézőpont), boldoggá tennél, ha elolvasnád a többiek írását is! :)

ConfidenceZsolti 

Astartes

-----------------------------------------------------------------------


Sok küzdőművészeti oktató rémesen leegyszerűsíti a nők önvédelemre való felkészülését. Néha kiemelik, hogy a nők milyen hatékonyan használhatják a herére rúgást, vagy belenyúlhatnak a pasi szemébe, de ezenkívül az adott stílusra jellemző technikákat gyakoroltatják mindkét nem számára. Nincs is ezzel semmi gond mindaddig, amíg meg nem érkezünk a reális önvédelem témaköréhez.
Egy NŐ általában mind fizikailag, mind pszichikailag hátrányban van egy férfi támadóval szemben. Az esélyeket kiegyenlíteni, és ezzel egy támadást megúszni nem könnyű, persze nem is lehetetlen feladat. 

Mielőtt rátérnék a technikai részre, nem mehetünk el szó nélkül a lelki dolgok mellett. Egy nőt ért támadás általában azon bukik el a védekező részéről, hogy nem képes megfelelő ellenállást kifejteni. És itt nem arról van szó, hogy helyesen rúgja-e az egyenes rúgást, hanem arról, hogy leküzdje magában a stresszt és egyáltalán képes legyen védekezni. Tényleg hihetetlen, de a nőket ért erőszak a legtöbb esetben ki sem derül, a nő szégyenérzete és/vagy kiszolgáltatottsága miatt. 

Arra a tényre is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a befejezett erőszak kétharmad részében az áldozat már előzetesen ismeri a támadóját...
A téma sokrétűsége miatt ebben a posztban kizárólag hagyományos, tehát "utcai" önvédelem technikai részével szeretnék foglalkozni.
Szeretném elkülöníteni a sport -és az önvédelmi célú gyakorlást. Sport célból bármely küzdőművészet tanulható lányok számára is, ha a technikai bázis (plusz az edző és az edzőtársak személye) találkozik a gyakorló személyiségével. Ha egy nő kitartóan gyakorol és versenyzői szintre küzdi fel magát, nos ebben az esetben önvédelmi szempontból már hatalmas lépést tettünk. Hatalmasat, de korántsem ülhetünk a babérjainkon, hiszen nőként versenyeken hasonló súlycsoportbeli lányok ellen küzdünk és nem megtermett utcai támadók ellen, ezt sose feledjük. 

Önvédelmi célú gyakorlás nők számára

Nőket "utcán" általában két célból támadnak meg; erőszak vagy rablás céljából. Egyik sem egy leányálom, de az utóbbi talán egy fokkal jobb, hiszen ott a testi épségünk kevésbé van veszélyben. Itt is igaz, hogy ahány szituáció, annyiféle helyes védekezési mód létezik. Viszont ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a statisztikák szerinta  megtámadott nők 85%-a már ismerte a támadóját...
Lányokat általában nem ugyanúgy támadnak meg, mint a fiúkat. Ez egyrészt hátrány, másrészt előny. Míg a férfiakat ért támadás során főleg ütésekkel (ritkábban rúgásokkal támadnak), nőket inkább lefogásokkal támadnak meg. Ez alapvetően meghatározza a védekezés tanulásának helyes arányait. 
A férfiak és a nők fizikuma között jelentős különbségek vannak, ez alapvetően határozza meg, hogy egy nő milyen stílusú küzdőművészetet tanuljon. A nyers erőre épülő hatékony küzdőrendszerek sokszor nem alkalmasak a női önvédelem tanulására. Vegyük például az egyik leghatékonyabb állóharcra épülő rendszert, a Thai-Boxot. Azt szinte mindenki elismeri, hogy a stílus gyakorlói a legkeményebb harcosok közé tartoznak. Azonban a stílus gyakorlása nem igazán alkalmas az önvédelem tanulására a lányok legnagyobb részének. Ennek okai szerteágazóak, például a stílus taktikája feltételezi a test felkeményítését, ami nem igazán járható út női szempontból. Az stílusra jellemző ökölütések sem alkalmasak utcára a legtöbb nő részére, mivel a lányok csontozata sokkal gyengébben viseli a terheléseket, a fájdalomról már nem is beszélve. És akkor olyan dolgokról már ne is beszéljünk, hogy hosszabb körmökkel például hogyan szorítsa hatékonyan ökölbe egy hölgy a kezét...
De vegyük a másik esetet, ha egy stílus technikai rendszere alapján alkalmas nők számára az önvédelemre, ilyenek például a fegyveres harccal foglalkozó iskolák. Mivel a fegyver használata (kés, bot) kiegyenlíti a nők gyengébb fizikai képességeit a férfiakhoz képest, gyakorlásuk kézenfekvőnek tűnik. Azonban mi van akkor, ha egy nő természetéből adódóan képtelen támadójának komolyabb sérüléseket okozni? Márpedig a fegyveres irányzatok gyakorlásánál ez esélyes dolog. 
A stílus választásánál tehát nem az számít, hogy egy adott klub milyen hatékony harcosokat nevel ki, hanem hogy az önvédelemre felkészülni akaró nő számára alkalmas-e a felkészülésre? 
Ez nem az adott klub pozitív vagy negatív kritikája, hanem a személyre szabható célok megvalósulásának feltétele. 
A női önvédelemnél fokozottan előkerül a hatékonyság kérdése. A női mozgásmintákra jellemző, hogy -férfiakkal ellentétben- a harc nincs benne a génjeikben, így a mozgásuk kívülről sutának tűnik. Ez persze megfelelő gyakorlással áthidalható, ami az oktatókra kiemelt felelősséget ró. Éppen ezért van az, hogy a női boxmeccsek nagy része élvezhetetlen, mert szegényes technikai, taktikai csatákban csak céltalan adok-kapok megy, ahol szétverik egymást a küzdők (tisztelet annak az egy százalék kivételnek).
A női önvédelmi oktatás leginkább ott szokott tévútra futni, hogy bár a lányok az önvédelmi fogásokat látszólag jól begyakorolják, de nincsenek birtokában azoknak az apróságoknak, amitől a technika valóban működhet egy erősebb támadóval szemben. 
Erre remek példa az alábbi videó:
A férfi oktatókon látszik, hogy felkészültek, de bármennyire szexi Gregor Bernadetten a fehér Kick Box nadrág, a technikái valós helyzetben nem működnének. Így nem! (Hiányzik a technikákból a megfelelő erő, a helyes csípőmozgás, az ellenfelek ellenállása, egyszóval a realitás. Ezenkívül rengeteg technika épít a finommotoros képességekre, ami egy önvédelmi stresszhelyzetben a legtöbb esetben nem működik. Nőknél meg még stresszmentes környezetben is csak kevés esetben működik. Aki ebben kételkedik annak szívesen bebizonyítom ;)


------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jó, de akkor hogyan készüljön fel egy nő az önvédelemre? A helyes oktatási tematika kezdetben megegyezik a férfiakéval, néhány apró különbséggel (például a test ütésekkel szembeni ellenálló-képességének fejlesztése nem hangsúlyos).
Egy nőnek nem kell legyőzhetetlen harcosnak lennie, mivel vele van a meglepetés ereje! 
A női önvédelem akkor hatékony, ha a technikák éles helyzetben is működnének. Ez ennyire egyszerű :)




----------------------------------------------------------------------------------------------------

A végére maradt a profik világa. A női önvédelemnél is igaz, hogy a gyakorlást semmi sem helyettesítheti!! Aki pedig sokat gyakorol, az csúcsra érhet. Ilyen az élet ;))

süti beállítások módosítása